2013.09.08.
Eljött
hát ez a nap is. Nagyon nem vártam. Itt ülök a konyhában, a fehér konyhában –
Szása fehér konyhájában; reggel hat óra ötvenkilenc perckor. Öt óra negyvenkor
keltem. Jár az agyam, aludni nem tudnék. Túl sok gondolat, érzés kavarog a
fejemben. Próbálok rendet tenni odabent, de ez most lehetetlen vállalkozásnak
tűnik.
Pedig
egyszer mindennek vége. Minden rossznak, de sajnos minden jónak is. Hogy is kezdődött?
A fenébe is a kezdettel, hol van az már!
De
gyorsan eltelt ez a 9 hónap…
Mostanában
kezdenek rajtam jelentkezni a megháborodás jelei. Az is lehet persze, hogy csak
a fáradtság/kimerültség jelei ezek. A megháborodásé már csak a 22-es csapdája
miatt sem lehet – elvileg. A minap reggel a pénztárcámban
kutatva az 50 Kopejkást Fillérnek néztem.
(Attól most tekintsünk is el, hogy már
régóta nincs Fillér nálunk.)
Egyet jelent: menni kell...
…menni kell haza. Haza. HAZA.
Szívem szerint mennék is, azonnal, de
egyben maradnék is. Túl sok minden tart itt. MÁR túl sok minden tart itt. MÁR
TÚL SOK MINDENKI tart itt. Teljesen felesleges erről agyalnom, úgy is odafönt
döntik el hogyan lesz tovább…
Tegnap megvettük a repülőjegyet. Hát itt
a vége?
De hisz’ addig van még egy fél hét. Milyen
fél hét ez?!
Szása
ma hajnalban ment el. Konferencia lesz Szentpéterváron. Tegnap itt volt az
anyukája és Galina is. Galja csinált borscsot. Szokás szerint nagyon finom
lett. Kaptam tőlük egy eredeti orosz karórát. Éreztem, tudtam, hogy adni fognak
nekem egy órát; Szása nagyon rosszul titkolózik. Mégis megható volt, mert mégis
mire föl?! Mit tudtam én neki adni ezalatt a 9 hónap alatt? Mit kaptam ezzel
szemben tőle, tőlük?! Azt mondta: akárhányszor ránézek az órára, jusson
eszembe, hogy van egy jó barátom valahol Oroszországban.
Szása
egy olyan személyiség, akit nem lehet elfelejteni. Annyi jót tudnék róla írni;
nyilván rosszat is lehetne. De hát ő is egy ember. Ő egy ember.
EMBER.
Az
utolsók egyike…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése