2013.03.20.
Ami
azt illeti, megérkezett a tavasz Voronyezsbe is. Olyan sajátos, oroszos módon.
Igazából úgy jellemezhetném a helyzetet legjobban, ha azt mondanám: olyan itt a
márciusi tavasz, mint nálunk a tél. Nulla fok közeli
(inkább alatti) hőmérséklet, szél, néha szálingózik a hó. Tetejében a
Voronyezs-tározót is vastag jég borítja még. No, ide aztán tényleg igaz, hogy a
Csukák a jég alatt ívnak. Így egyelőre a pecázást, mint tevékenységet jegelem…
A fenti helyzet egészen máig érvényes volt. Ma reggel – mit reggel, kb. 11 fele
– viszont kinézve az ablakon azt hittem álmodom: esett a hó! De nem csak
ímmel-ámmal, hanem úgy rendesen. Mire leértem a buszmegállóba, már bőven 10
centi felett volt a hóréteg. És ez mind friss hó! Imádom! Csak tudom jól,
vmikor el is kell olvadnia...
Hétfőn semmi kedvem sem volt bemenni az
irodába, viszont a regisztrációt meg kellett csinálni – újra posta… 5-re
beszéltük meg a találkozót a posta előtt Szásával, de persze késett, megint
dugóban töltött el „kellemes másfél órát”. A lapot elkértük, de sehol sem
lehetett egy nyamvadt fénymásolót találni. A postán eleve esélytelen volt, ami
ott volt, ahhoz néni nem akadt, máshol – az egész utcát/környéket bejártuk –
meg már mindenki elment haza. Így aztán másnap újra be kellett mennem. Meg
akkor már illenék tiszteletemet tennem az irodában is. Meglepődtek, amikor
megláttak, nem szóltam nekik, hogy megjöttem Voronyezsbe, igaz sztem nem is
érdekelte volna őket. (Mint ahogy az sem érdekelt senkit, hogy mi, milyen volt
otthon stb.) Gyorsan csináltam pár fénymásolatot az útlevélről, migrációs
kártyáról stb. majd irány a posta. Szép, napsütéses idő volt, és az előző napi
szívásból tanulva ma hoztam sapkát is, kegyetlenül erős, metsző szél van napok
óta. Szása most relatíve pontos volt, igaz ebédidőben nincs dugó. Hosszú és a
korábbihoz hasonlító procedúra után végre megtörtént a regisztráció. Igazából
az orosz posta szar. Nem mondhatnám, hogy ez vagy az, csak vhogy nem illik bele
abba – a nekem paradicsomi – állapotba, ami itt van. Idegeskedés, várakozás, az
emberek mogorvák stb. Az irodában röviden megbeszéltük, a teendőket az
elkövetkező 3 hónapra, majd hazamentem. Nekiálltam oroszt tanulni. Egyszer csak
ír Szása, hogy hol vagyok, nemsokára hazaér, készülődjek. Kiderült, hogy az
egyik jó barátjának, Dimitrijnek nemrég született meg a fia. Dimitrij mindössze
25 éves, vidám fickó. Hát ezt tényleg meg kell ünnepelni! Előkerestem a
körtepálinkát. (Meg kell állapítsam, kezdek megint kifogyni az alkoholból,
pedig még messze nincs félidő…) Lassan szedelőzködtem, de Szása sürgetett. Szegény
Dimitrij lent várt minket az autóban – ezt én nem tudtam. Az autója megér pár
sort: Lada Priora. Sokkal kevesebbnek látszik, mint az valójában. Elöl
elektromos az ablakemelő, a fűtése kiváló, összességében sztem tökéletes
közlekedési eszköz.
Lakásuk egy Szásáénál is nagyobb lakás.
Szépen berendezték. Szásáé inkább elegáns, az övéké inkább otthonos. Dimitrij
rögtön neki is látott kaját csinálni, Szásával segítettünk neki, de előbb
persze mutatott pár képet a gyerkőcről! Naná!!! Hamar tele lett az asztal mindenféle
jóval. Jött egy srác, Dimirtij barátja, kiderült, katona Szibériában. Értelmes
srácnak tűnt ő is. A pálinka nagyon ízlett mindenkinek. Rendkívül jól éreztem
magam, nagyon kedvesek voltak. Az ételek nagyszerűek voltak, sok finomságot,
különlegességet kipróbáltam. Az egyik a szarvaskolbász volt. (Szibériából jött
természetesen.) A színe sötétbordó, az íze pedig kitűnő. A másik egy
édesség-féle, igazából vörösáfonya volt porcukormázban. Így, elsőre nem tűnik
semmi extrának, de az áfonya savanykás és a porcukor édes íze egészen
különleges harmóniát alkotott. Az előállítás pedig különösen érdekes lehet,
mert az áfonya épen maradt, és nem színezte el a hófehér porcukor-mázat. Dimirtij
még desszertet is csinált: fagyi és szibériai gyümölcs összeturmixolva.
Egész végig látszott rajta, hogy nagyon
örül, büszke (első) fiára! Megmutatta az esküvői képeiket is. Felesége nagyon
szép, vörös hajú lány. Beszélgettünk az orosz esküvőkről, megtudtam, hogy miért
a jobb kezükön hordják az oroszok a gyűrűt – a nők és a férfiak is. A néphit
szerint a jobbkéz gyűrűsujjától egy „véna” vezet közvetlenül a szívhez. Fentebb
azért írtam, hogy első fia, mert az oroszoknál van egy érdekes szokás. Az ifjú
férj és feleség kezét összekötik egy kendővel, amire a feleség annyi csomót
köt, ahány gyereket szeretne. Dimirtij megmutatta az emlékbe eltett kendőt, és
büszkén mutatta: három csomó van rajta! (Óóóó, orosz nők…) Egy másik érdekes
szokás, hogy egy nagy kosárban kapnak két üveg pezsgőt; az egyiken egy
vőlegény-„öltözet” van, a másikon egy menyasszony. A vőlegény-pezsgőt ez első
év után megisszák, a menyasszonyét pedig amikor az első gyerek hazajön a
kórházból. Erre is nagy büszkén mondta: hamarosan fel lesz bontva! Volt egy
érdekes és sztem nagyon jellemző momentum. A konyhában beszélgettünk mindenről,
vallásról, olajról stb. Megkérdezték, van-e olajunk. Mondtam nekik, hogy egy
kevés akad. Erre Dimirtij odalépett a hűtőhöz, és kezembe nyomta az egyik
hűtőmágnest. Egy kép van rajta, felirattal: fekete arany és egy kis lombik
benne eredeti kőolajjal. Visszakoztam, hogy azért nem kellene, erre szinte
kórusban mondták: van nekünk még elég! Hát ilyen emberek ők!
Nemsokára jött még egy katona srác,
egyenruhában, persze. Ő vitt haza minket Dimitrij autójával, de előtte még ettünk-ittunk
és beszélgettünk egy kicsit. Ő persze csak teázott. Érdekes, hogy Szása,
illetve Galina baráti köre kínosan ügyel arra, hogy semmi alkoholt ne igyon, ha
vezet. Ez is egyfajta szűrő. Mielőtt elköszöntünk a boldog apától, kicsit
felpróbáltam, pontosabban rámadták a srác egyenruháját. Fénykép is készült
természetesen! Elmondhatom, hogy ilyen jól még talán egyik meghíváskor sem
éreztem magam. Nem voltak szép lányok, nem volt hajnalig tartó iszogatás,
viszont volt őszinte öröm, és talán valamit, egy töredékét megéreztem annak,
amit ők maguk is így neveznek: az orosz lélek.
(Az biztos, hogy Dimitrijt még meg
fogjuk hívni, mert jó társaság.)
Ma aztán irány az irodába. A buszra az
egyik egyetem megállójából 7 lány szállt fel. Ekkor robbant fel bennem a
boldogság-bomba. Ez a durva itt, hogy 7 (random) lányból 6 a „tökéletes” és
csak egy a „normális” kategória. Egészen elképesztő! Nem bírtam megállni
nevetés nélkül, hihetetlen, hogy itt mi van! Az irodában aztán Milana
lenullázta a fenti jókedvemet. Igazából ott ültem 3 órán keresztül, de a valódi
munka max. ¾ óra volt. Aztán betoppant Lukas is. No, te aztán pont hiányoztál…
Kilépve az épületből azonban gyorsan el
is felejtettem az egészet, nem érdekelnek! Innentől én tartom a gyeplőt! Meg
aztán lassan jönnie kell a tavasznak! Az illatát, még a hóesés ellenére is
érezni az utcán. Igen, ez tavasz-illat! Csak a víztározó olvadna már ki…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése