2013.04.08.
Egyre
ritkábban írok, ami talán annak tudható be, hogy – a sok elfoglaltságomon túl –
megjött a tavasz. De ennyire ne szaladjunk előre, történt addig más érdekesség
is.
A
mi húsvétunk érdekesen telt. Pár nappal húsvét előtt egy derekas hóvihar lepte
meg napokra Voronyezst, így 23-án elhatároztam, hogy sétálok egyet a közeli
nyárfaligetben és készítek pár fényképet. A hely maga elég abszurd, főleg,
amikor hó is van. Az kísérleti almáskert kellős közepén vezet át egy út,
melynek két oldalán nyírfák vannak. Amikor hó van, nagyon szép, mert fehér a
hó, az ég is (fogjuk rá) és ugye a nyírfák színe is fehér; viszont ez egyedüli
feketék a „képen” a nyírfák kérgének fekete csíkjai. Engem nagyon megfogott.
Még télen terveztem elsétálni oda, de vhogy mindig elmaradt, vagy este volt már.
Most azonban bepótoltam. Csináltam egy rövid videót is. Furcsa volt, hogy
március végén hó van. De nekem tetszett.
Idén
a húsvét 31-ére ill. április elsejére esett. Mivel 30-án a korábbi havon kívül
újra nekikezdett esni, azt javasoltam Szásának, hogy menjünk el síelni! Mert az
arisztokraták márciusban tanulnak meg síelni. Ja, igen; én ugyanis nem tudok
síelni, legalábbis addig nem próbáltam. Előtte még előkerestem az otthonról
hozott húsvéti díszt, és Szásával elhelyeztük a lakás egyik „magasan
frekventált” helyén, a közlekedő egyik polcán. Szása útközben megjegyezte, hogy
azért ő sem tud olyan jól síelni, mióta elvált, nem síelt. Szóval a kacagás
garantált volt.
Ahová
mentünk a Komplex Olimpik nevet viseli, télen sízők, nyáron egyéb szabadba
vágyók lepik el. A belépés ingyenes, a sífelszerelésért 150 Rubelt fizettünk
egy órára/fő. Nem sok. Úgy voltunk vele, hogy majd ráfizetünk a végén, mi
ugyanis 2 órát terveztünk síelni… Azért azt lehetett érezni, hogy már nem a
téli nap süt, nem fáztunk és a hó is olvadt. Ennek megfelelően nem volt
egyszerű síelni tanulni. Nem mondom, hogy bonyolult dolog. Viszont fárasztó. Nagyon
is. Egy kör kb. fél óra volt, a végére mondtam Szásának, nekem ennyi volt és
nem több. Ami azt illeti nagyon elfáradtam. Utána még sétáltunk egy kört, és
indultunk haza. (Még a séta közben történt, hogy furcsa nyomokat láttam a
hóban. Mintha lánctalpas járt volna arra. Nézek körbe, hát mit látok:
lánctalpas sátor. Valószínűleg hómaró lehetett.) A buszmegállóhoz egy nemrég
épített aluljárón át vezetett az út. Hát, meg kell mondjam, nálunk a kórházban
rosszabb állapotok uralkodnak.
Húsvét
másnapján, azaz április elsején aztán megjött végre a tavasz. A hőmérő +20
fokot mutatott, a hó pillanatok alatt elolvadt, az utakon tenger lett hirtelen,
az utak mentén meg sártenger. Egészen tegnapig ez a +15/+20 fokos hőmérséklet
volt a jellemző, néha széllel. Talán ezért szivárgott (párolgott) el a víz
ilyen gyorsan – én mindenesetre nem bántam. Ami viszont érdekes: a minap
sétálok – nem leplezetten azon szándékból, hogy felderítsem a leendő
horgászhelyeket – a tározó partján. Igen ám, de a víz helyett még jég
mindenütt. Ez ám az abszurd! A levegő vagy +20 körül, a tározón meg jég. De ez
még semmi! Észrevettem, hogy koma és társai ott ülnek a tározó közepén – az
olvadó jégen!!!!! – és horgásznak. No, ez már valami! Én is fanatikus vagyok,
de ennyire azért nem merész (őrült?!). Csak azt nem értem, hogy mentek rá. A
part mentén ugyanis teljesen felolvadt a jég. Lehet, hogy ottmaradtak még
télről?! Ki tudja. Mindenesetre, amikor mondtam Szásának, megjegyezte, hogy
minden évben halnak meg ilyen „vakmerő” horgászok. Igen. Ahogy mondani szokták:
a jég vízszintesen hízik, de függőlegesen olvad – és ezért veszélyes még akár a
30 centis olvadó jég is.
És
ha már itt a tavasz, úgy gondoltam, ideje újítani a lányok frontján is. Találkozót
beszéltem meg hát egyik nap a Petrovszkij Passzázs előtt egy szép lánnyal,
sétálgattunk, beszélgettünk stb.. Majd meglátjuk. Viszont ahogy ott várok,
várakozok szokás szerint nézegetem a közelben kígyózó kocsisort. Egyszer csak
jön egy fekete… bazz! Egy pickup! A Dodge Ram!!! Tahón, oldalra kivezetett
kipuff, hörgő, morgó Hemi. Hát láttam végre! A Ram-et! 1500-as volt, tehát a
„legkisebb”, de a többi autóhoz mérve még így is „egy fejjel” magasabb volt. Az
a nap egyébként is extra volt autók szempontjából, 4 – azaz négy!!! – Chrysler
300M-met láttam – különböző színűeket, megannyi Dodge Caravan-t és egy
dupla-kipuffos 300C-t (vagy CRD vagy Hemi) továbbá egy 2. gen. Dodge Durango-t
(ez utóbbi elég ritka, élőben még sosem láttam). Aztán valamelyik nap
összefutottam egy Cadillac Escalade-dal, és meglepődve állapítottam meg: ez már
a negyedik fekete Escalade a városban. Élt bennem a gyanú, hogy ez már „túl
sok” és egy autóról van szó, csak a rendszámot cserélgeti a tulaj. De nem, mert
munkába menve a parkolóban ott állt egy másik – ugyancsak fekete – más
rendszámmal. Egyre több amerikai eredetű autót látok, meglepően sok például a
Pontiac Vibe. Rájöttem viszont arra, miért van ennyi Cadillac Oroszországban.
Ugyanis Kalinyingrádban szereltek/szerelnek össze Cadillac-eket. Azért kicsit
eljátszottam a gondolattal, milyen lenne, ha mondjuk a Suzuki gyár helyett
Cadillac gyár lenne otthon. Tuti odamennék dolgozni!!! Meggyőződésből is. És
persze nem ellenkeznék, ha X év munkaviszony után – akár csak egy V6 –
Cadillac-et adnának tisztán szolgálati autónak. Mert azért a Cadillac az
Cadillac…
Ha
már vége a húsvétnak, gondoltam, megcsinálom végre a töltött káposztát. Már egy
ideje ígérgettem Szásának. Igazából az otthoni, „az eredeti” recept hiánya
tartott vissza. No jó, meg a lustaság. Előtte nap megvettük a hozzávalókat. A
káposzta velem utazott Magyarországról – meg ugye a paprika is. A receptet –
idióta-biztos kivitelben, elvégre nekem írták – emilben kaptam meg. Igen ám, de
aznap – mikor máskor???! – nem volt net. No puff… Szerencsére Szásának van
mobilnetje, így oda belépve, gyorsan lefényképeztem a receptet. Összességében
jóra sikerült, nyilván nem lett olyan jó, mint az otthoni, de ez nem is csoda,
eleve, az „anyuka főztje” mindig a legjobb, másrészt meg nem lehetett kapni a
boltban tisztán sertéshúst darálva (máshova meg idő hiányában nem mentünk el),
csak marhát, ill. marhát és sertéshúst. Ezért aztán a gombócok kissé kemények
lettek, de természetesen így is elfogyott. Szása anyukája is itt volt éppen,
neki is ízlett. A sikeren felbuzdulva aztán a minap a szintén régóta, egészen pontosan
3 hónapja – ígérgetett Compót is megcsináltam. Compót előtte még nem ettem,
sőt, látni sem láttam, max. képen. Zoltán barátom – aki szintén nagy pecás –
tanácsára a pikkelyeit rajta hagytam. És valóban, a
pikkelyei kocsonyává olvadva plusz ízt adnak az amúgy sem rossz-ízű halnak.
Szása nem egy nagy halevő, így megkóstolta, sztem ízlett is neki, de a
nagyrészét én ettem meg – jó étvággyal! :)
A
múlt hét egész jól telt. A buszon húúú, szóval a buszon, az utcán…
Megállapítottam,
hogy vannak biztos jelei annak, hogy megérkezett a(z
igazi) tavasz Voronyezsbe:
- A hőmérő 20 fokot mutat, csak ezúttal
a plusz tartományban.
- Nem látni havat.
- Madárcsicsergést hallani mindenütt.
- A légierő gépei napi rendszerességgel
gyakorlatoznak – micsoda hang!!! Az erő hangja.
- A marsrutkán újra ezerrel megy a
dáj-dáj zene.
- Az autósok nyélgázzal indulnak.
- Iván, lent a parkolóban a téli –
jellemzően szöges – gumikat nyárira cseréli.
- Már nem fűtenek annyira (de még mindig
kegyetlen meleg van a lakásban).
- A csajok nekiálltak vetkőzni.
És ez jó. Nagyon jó! Az meg aztán főleg,
hogy csütörtökön szokásos „tájékozódjunk, mi történt otthon” netezés közben
beütött a „naneeeee”. Igen, ugyanis az OMEGA, nagy kedvenc, „A kedvenc” május
30-án Moszkvában koncertezik. Ez egyet jelent azzal, hogy én tuti ott leszek. A
jegyeket természetesen azonnal megvettük!!! (Hogy az előző évi malőrt
elkerüljem – bár most más szelek fújnak, és ezt ők is érzik – előre szóltam az
irodában a sárkányoknak, hogy aznapra és másnapra szabit kérek, mondván
szülinapom van – ezekután senki sem állíthat meg!) Szása is jön. Neki is
tetszik. Az ötlet is, és a zene is. Micsoda buli lesz!!! És az az egészben a
hihetetlen, hogy rá pár héttel pedig Győrben lépnek fel és én akkor már otthon
leszek. Azaz szinte egy időben utazunk haza.
Ami aztán meg felteszi a koronát: egyik
nap ír öcsém faszbúkon, hogy az idei Mopar Nationals elmarad, mert nem
sikerült leügyezni a dolgot az ottani srácoknak. Aki nem tudja: a Mopar
Nationals Ausztria legnagyobb, leghangosabb amerikai autóstalálkozója, főként a
Chrysler co. autóinak, de persze jöhet minden amerikai autós. 2012-ben voltunk
öcsémmel, unkatesómmal és Lehel barátunkkal. Hatalmas buli volt, az erő
találkozója. Szóval öcsém írta, hogy idén nem lesz. Megmondom őszintén – és
most lehet, hogy kissé önző leszek – nem is bántam, mert nem tudtam volna menni
rá úgy sem. (Tavaly június végén volt, én meg addigra megyek/jövök vissza.)
Igen ám, de olvasom, hogy hamarosan frissítés. Osztrák Mopar-fan barátaink csak
nem hagyták annyiban a dolgot, és egy „Ersatzprogram”-ot (kb. pótprogramnak,
kiegészítő programnak lehetne fordítani) terveztek június 8-ra MOPARTY néven. Hát
ez hihetetlen! Szóval összeáll a tavalyi banda, és irány Ausztria! Így volt hát
Gergő esete a csütörtökkel.
Pénteken
aztán a szokásos irodai munka; szokásos???! Bejött Lukas és micsoda vihar tört
ki. Huhúúú, ezt imádom: a sárkányok osztják – hozzáteszem jogosan – Lukas-t az
meg vissza. Én meg a nevető harmadikként Victoron megkerestem a zene mappát,
fülhallgató be és éljen a Metallica! :D Aztán hazafele sétáltam egy kicsit.
Láttam egy meglehetősen régi, de nagyon szép, tipikusan orosz stílusú faházat,
le is fényképeztem. A kapubejárója is egyedi volt, egyszerű, masszív vaskapu,
az orosz trikolor színeire mázolva. Kicsit elmerengtem előtte, és
elgondolkoztam: otthon – sajnos – ez elképzelhetetlen. Ha én, mint Szabó János,
egyszerű magyar állampolgár nemzeti színűre mázolnám otthon a kaput, tuti
jönnének a hangos „-istázók”. Azért milyen abszurd már?! A saját országomban, a
saját hazámban megszólnak azért, ha… …itt bezzeg… …vmi nagyon nagy baj van
valahol az ukrán határtól nyugatra…
(Azért
eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha itt vki megszólná Iván Ivanovicsot,
mert orosz színűre mázolta a kaput – valószínűleg 8 napon túl gyógyuló sérülést
szenvedne az „-istázó”.)
Ez
egy normális ország. És nem a gazdasági mutatók miatt, a GDP arányos akármik
miatt. Azok csak számok. A fejekben, a FEJEKBEN van itt rend. A többi pedig
annyira tán nem is fontos…
Szombaton
szokás szerint későn keltünk. Szásának támadt egy olyan burzsuj ötlete, hogy pezsgővel
kellene kezdeni a napot. Aztán a gondolat tett követte, és a hűtőben gondosan őrizgetett
pezsgőt felbontva, az ablaknál, a tavaszi Voronyezsben gyönyörködve szépen meg
is ittuk. A dolgot csak az tette érdekessé, hogy nekem aznap angol klub volt…
Aztán angol klub után Szása elmaradt randija helyett elmentünk egyet az egyik
vendéglőbe. Kaja és vodka term. A mögöttem ülő asztalnál egy – állati mázlival
megáldott – srác barátnőjével ült baráti társaságukkal. Hát a csaj… Huh, mikor
elsétált ott előttem. Többször is!!! Egy másik asztalnál srácok ültek,
sörözgettek. Egyszer csak jött még két srác, az egyikük sörrel, a másik csak
kólával Sokszor láttam már ilyet: ő volt a sofőr. Szerencsére a fiatalabb
generáció – ahogy én látom – körében nem népszerű dolog ittasan volán mögé ülni
– legalábbis itt ez a helyzet. Utána sétáltunk, Szása anyukájának elvittük az
időközben vett könyvet. Ezután a parton sétáltunk hazáig – legalábbis ez volt a
terv. Aztán elkezdett esni… Akármennyire is furcsa, szeretem az esőt, sőt, ázni
is – egy ideig. Eleinte tűrhető volt, aztán elkezdett fújni a szél. Ekkor már a
Bírjóza buszmegállónál voltunk. A közelben mindig állnak taxik. Most is így
volt. Egy volt csak, de az Volga! Na végre! Tehát végre utazok Volgában! Taxink
a legutolsó kivitelek egyike volt, de állapotát tekintve látszott azért, hogy
használják napi szinten. A sebességmérő és sztem a fordulatszámmérő sem
működött, igaz egyiknek sincs jelentősége, a pontos sebességre itt tesznek magasról,
a fordulatszámmérő meg a vezető füle. Viszont maga az autó egyben volt,
látszott, hogy ezekre az utakra tervezték. Nem zörgött, nyikorgott semmi, a
futómű sem volt annyira kemény, mint akár egy Ford Transit-ban. Éppen ezért
meglepődtem, de nagyon, hogy milyen lágyan siklott át az úthibákon. Ezeket
lassan már kívülről ismerem, és tudom, lehetetlen lett volna mindegyiket kikerülni.
Kezdem megérteni a puhára hangolt futómű előnyeit. És a hely! Az anyósülés
koppra hátra volt tolva, de még így is legalább 10 centis tér volt a lábam és
az ülés között. Az ülés egyébként plüss volt, kényelmes.
Vasárnap
elmentem templomba. Szásával még szombaton a vodkázás után felderítettük
terepet. Korábban – már nem is tudom kivel beszéltem, tán Jelena mondta –, hogy
van evangélikus templom Voronyezsben. Ez egyfelől meglepő, mert tudtommal
katolikus nincs. Másfelől nem annyira, mert ugye éltek itt németek, akik anno
sokszáz évvel ezelőtt az akkori észak-német tartományokból jöttek ide. Érdekes
volt az istentisztelet. Nagy különbség nem volt az otthonihoz képest, de
valahogy nagyon érdekes volt mindezt oroszul hallgatni. A lelkész nagyon
közvetlen volt. De! Mégis volt egy lényeges különbség! Sajnos nem volt orgona.
Viszont a modern technikát nagyon ötletesen használták, az énekek számát, majd
szövegét is kivetítették. Ez nagyon tetszett! (Persze volt énekeskönyv is.) Nem
nagy templomot kell elképzelni, de mi, evangélikusok Magyarországon sem vagyunk
sokan, a mi erőnk, nem a nagyságban, hanem az összefogásban van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése