2013.05.24.
Tegnapelőtt
Szásával konditerembe mentünk, de mondtam neki, hogy korábban menjünk haza,
mert lesz egy fordításom németre, ami ugyan nem tűnik – látatlanban – nehéznek,
de…
Hazaérve,
bekapcsoltam Victort, meg is jött az emil. Oroszul. Húúú, gyerekek, szeretik a
perecet… Valamit nagyon benéztem, mert úgy gondoltam, hogy a szöveg angol lesz,
és azt kell majd németre fordítani. Visszaolvasva Ira – akiről azóta sem tudom
kiféle, miféle, ke…, őőő :D – SMS-ét valóban nem írta egy szóval sem, hogy
angolul lesz a szöveg. Jóvanna! „Quandoque bonus dormitat Homerus.” Mondanom se
kell, konditerem után hullafáradtan fordítani… És ráadásul éjfélig be kellett
fejezzem. Akkor hát adjunk az érzésnek! Nos, így sem fordítottam még soha: felolvastam
a szöveget hangosan, Szása nyomta szinkronban angolra, én meg egyből németre.
Ha két nyelvész összekerül… :D (Meg is lepődött, hogy ilyen gyorsan is tudok
fordítani; hát hogyafenébe ne!)
Így
aztán gyorsan végeztem vele. Amúgy nem volt túl nehéz. Elküldtem az ismeretlen
Irának, majd írtam neki SMS-t is, biztos ami biztos. Viszont itt már cselhez
folyamodtam, kértem Szását, írjunk (írjon) már vmi olyat, ami meglehetősen
kétértelmű, de nem sértő, inkább vicces, ti. arról eddig szó sem volt, hogy mi
lesz a „fizetségem”. Írt is egy jópofa levelet. Másnap kaptam egy köszönő
SMS-t, majd később egy emilt, melyben az ismeretlen Ira, hálásan megköszönte a
fordítást – mint kiderült a diplomadolgozata része – és ezt írta: kérhetek
bármit – az ésszerűség határain belül. A poén azonban nem ez! Utóiratban megdicsérte
az orosztudásom, konkrétan ezt írta: kiváló az orosztudásod. Megmutattam
Szásának, és gratuláltam neki; „Szása, te úgy beszélsz oroszul, mintha
anyanyelvű lennél!” :D
Kicsivel
rá Szása mondja, hogy felhívta Olga az angolklubból – igen, tudom, ki ő! ;) –
beszélgettek, és szóba kerültem. Szása szerint már fogalom lettem. Ugyanis az
Interakciját az esetek többségében úgy ítélik meg, mint én, tudják miféle banda,
ebbe a képbe pontosan beleillik Lukas is, már ha feltűnik... Viszont
rebesgetik, hogy van ott egy magyar srác, aki jól beszél németül, angolul és
oroszul is. Hát, amikor Szása ezt mondta, nagy büszkeséggel töltött el! És nem
amiatt, mert engem dicsértek. Hanem mert egy magyart dicsértek! Ezt kint létem
alatt mindig is szemelőtt tartottam, hogy itt nem én vagyok csak, hanem velem
van egy kis darabka Magyarország is. Nem csak magamat képviselem, hanem a
magyarságot is. CSAKAZÉRTIS!!! Azért különösen fontos ez nekem, mert ezek az
oroszok, akik a háború óta először találkoznak magyarral, elsőnek pozitív képet
kell, hogy kapjanak. Ez egy misszió, nem könnyű, de megéri!
Az
oroszoknak egyébként már csak egy esélye lesz velem az angolklubban találkozni,
ha úgy tetszik találkozni egy „legendával”, mert holnap – szombaton – lesz az
utolsó angolklub. Ez persze nem baj, jó az, ha az efféle dolgok kicsit a
misztikum ködébe vesznek…
U.I.:
Amúgy egész jól, már-már anyanyelvi szinten tudok magyarul is, nem? :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése