Nakonxipánban hull a hó…

2013.01.05.

Se házam, székem, asztalom
Surabajában vásált gyöngyöm
foszlott magasnyakú pullóver
fekszem könyéken puszta földön

 

de semmi vész gyerekeim
sajnálnotok fölösleges
világokat varázsolok
amikor akarom

szemem húnyom s belső faláról
elém nyüzsög Nakonxipán
orrom előtt datolya kókusz
zeppelinforma marcipán…

Kormos István műve ma valahogy aktuálisabb, mint valaha. Kint kitartóan esik a hó, idebent pedig tényleg se székem, se asztalom. Viszont van három hatalmas bőrönd és megannyi kisebb csomag. Útra készen. Szemem behúnyom és egy új, jobb év van előttem. Mert bizonyos tekintetben az elmúlt év sem volt rossz, de a felszín alatt azért voltak igencsak komoly harcok, problémák, küzdelmek és kudarcok, csalódások. Nem itt, még otthon. De előre kell tekinteni! És ha előre nézek egy képet látok a falon. AZT a képet. Előtte pedig a csomagok. Valami csoda folytán minden befért, viszonylag egyszerűen, bár némi küzdelem azért volt természetesen. Most várom a 6 órát.

Száll egy pofon a szélben... Elég régóta. Tudják ezt ők is. De az a pofon vkit megtalál, sorsát senki sem kerülheti el. Így is van. A kandúr helyzete annyiból rosszabb, mondanám: korrektebb, hogy vizeset kap; nem is kicsit. Fifty-fifty, pajti! Nekem semmi és senki nem marad adósom se jó, se rossz értelemben!

Közben persze Nakonxipánban hull a hó. Előttem, ha nem is zeppelinforma marcipán, de egy jobb év, egy boldog(abb) év. Új kezdet. Könnyű ez sem lesz, álomvilágban nem ringatom magam. De lassan telik az idő… Még csak 14:33. De türelem! Ez az orosz ember erénye. Mindent ezzel nyertek meg. Itt nem kapkod senki. Tudnak sietni, persze, ha kell. Mert mit is érünk a kapkodással? Igazából semmit. Ez a „nem sietnünk sehová” hozzáállás itt néha egészen furcsa (nekem furcsa?!) jeleneteket produkál. Nézek ki a konyha ablakán, látom ám lent a koma célszerszámmal tisztítja a hótól a kocsiját, ami jelen esetben egy Lada volt. Közben jár a motor, melegszik minden, gondolom bent a fűtés is. Hm… Itt nem láttam soha félig letakarított autót, bármekkora hó is volt. Érdekes! Minden autó tiszta. Vagy csak képzelődöm?! Kb. 5 percig bámultam ki az ablakomon, nézegetve a forgalmat, de egy havas autó sem akadt. Pedig a pályaudvar környéke eléggé forgalmas.

Legutóbb, miután Zsenya-val az angol klubbot megbeszéltük, beszélgettem egy kicsit. Valahogy előkerült a szó a térképről. Meg is kérdeztem tőle rögtön (mint "a világ egyik legnagyobb, legfontosabb és legsürgősebben megoldandó problémáját"), hogy akkor most hogy is, mint is van ezzel az Obsezsityie megállóval?! Nézett ő is furán. Aztán kiderült: valószínűleg kettő ilyen van, csak a félreértések elkerülése végett a „másik”, tehát a 9 Janvarja úton lévő más néven van feltüntetve. Akkor már csak egy kérdésem van: miért van a buszmegálló tábláján OBSEZSITYIE? Örök talány, de nem is érdekel tovább. A térkép jó, én sem tévedtem, királyság.

Tegnap este bogarásztam kicsit a telefonomon. A képeket nézegettem. Csináltam kettő fél-panorámát a szobáról, ahol mondhatni egy hónapig laktam. Aztán csak úgy poénból egyet a csillárról is. Kissé túlexponált lett, és vmi furcsa késztetéstől vezérelve elhatároztam, kipróbálom a telefon képszerkesztőjét. Nagy csodát nem vártam tőle. Aztán a pofáraesés. Azt nem mondom, hogy egy Gimp 2, de látványosan javítható az amúgy elszúrt kép. Aztán ha már itt voltam kissé megnézegettem, milyen is a különböző módokban a kép, amikor bele-a-lámpába fényképezek – azaz a totál rontott kategória. Hát ez is meglepő volt; ti. a fehéregyensúly fül izzólámpás módjában teljesen kompenzálja a túl sok fényt. A kép teljesen jó lesz! (Persze ahhoz képest, hogy ez egy telefon, ráadásul nem is mai darab; Sony Ericsson J105i.) És ha ehhez hozzáteszem, hogy lehet éjszakai módba tenni és a fényerőn még pluszba-mínuszba állítani! Sokat kell még próbálgatni és főleg fejben tartani mit is tud a technika. Lassan többet, mint amit az ember ki tud használni. Ezeknek egyébként csak azért örülök annyira, mert fényképezőgépet nem hoztam ki magammal, egyszerűen egy elemnek nem lett volna hely, nemhogy egy „hatalmas” fényképezőgépnek. Eddig nem éreztem hiányát, és van egy olyan érzésem, azután se fogom! Jó kis telefon ez, nemhiába imádom. :)

Ezzel a költözéssel remélem meg fog oldódni pár probléma, többek között a net is. Tudom, nem azért jöttem ki, hogy a gép előtt üljek, de sajnos szükséges. Simán ellennék nélküle hónapokig, főleg ha mondjuk a vízparton… lógatnám a lábam (Miért, talán, pecáznék? :D). De hát kell. És ami itt van, azaz a szomszédnak van, az elég gyengusz. Olyan Attila; hun van, hun nincs. Legkiszámíthatóbb tulajdonsága a kiszámíthatatlansága. Pedig sürgősen kell majd net, mert találnom kellene egy filmet, filmecskét Magyarországról – angolul. Az angol klubba természetesen. Meg hát honnan keressek képeket példának okáért a szürkemarháról, ha nem a netről?!

Csöngetnek, kintről beszélgetés hallatszik. Kisvártatva Olga kopog. Tudom. Szása megjött. Ideje indulni. Elbúcsúzom a családtól, egy rövid, de összességében jó korszak tárul le most. A csomagok mintha nem is lennének olyan nehezek. Nem messze a kaputól áll egy vörös autó. Bepakoljuk a csomagokat, Denisz kövér gázt ad, indulunk. Eközben az idő kint változatlan:

Nakonxipánban hull a hó…