Az oroszok, akikben meg lehet bízni, és akikben nem

Úgy érzem, kezdenek gyűlni a viharfelhők. Sajnálatos dolog ez a mi karácsonyunk után, az orosz karácsony előtt. A helyzet az, hogy kezd elegem lenni a fogadó szervezetből. Talán a lakás-mizéria hozta ezt elő, pedig sokkal régebbre nyúlik ez vissza. Egészen pontosan az idei év novemberéig. Tény: senkit sem ismertem személyesen az Interakcijától 2012.12.09. előtt. Tény: ahhoz, hogy kijussak kellett vízum. Tény: a vízumhoz kell meghívólevél, amit nekem az Interakcija ad ki 3 hónapra. Tény: azért csak 3 hónapra, mert az orosz törvények így rendelkeznek. Tény: a projekt szerződésében minden le van írva, mit kell biztosítani a küldő, mit a fogadó szervezetnek, és mik az önkéntes feladatai.

Véleményem szerint a viharfelhő magja akkor keletkezett, amikor másodjára rossz dátumozású meghívólevelet küldtek, ráadásul nem gyorsított, hanem normál postával, ami majd’ 2 hét. Történt ugyanis, hogy elsőnek elírták a dátumot, megesik az ilyen, emberek vagyunk. (Mondjuk azért egy olyan fontos dokumentum esetében, ami a híresen-hírhedten szigorú orosz hatóságok kezébe kerül, illett volna jobban odafigyelni a dátumozásra, de ezt minden halandó elnézheti, meg talán annyira egyértelmű, hogy fel sem tűnik.) Írtam nekik, hogy elnézést, de rossz a dátum. Jött a válasz: semmi baj, küldjük az újat. (Elnézést nem kért senki.) Jött is az új, ugyanolyan rossz dátummal. Írtam nekik még egyszer, lefotóztam a két eredeti, de rossz példányt, hátha nem értik meg amit írok(?). (Tudom, nem tökéletes az angolom, de azért azt, hogy „incorrect”, sztem nem nagy kunszt megérteni…) Ekkor már erősen sürgetett az idő, mert a normál vízumintézés 10 nap, erre van fedezet. A meghívólevél nem jött, ellenben egy „hatalmas” ötlet igen (meg egy sztem meglehetősen pofátlan mondat: megesik az ilyen), ti. próbáljam meg a beszkennelt másolattal (ez végre jó dátummal jött) intézni a vízumot (félrevezetni a nagykövetséget???). Józan paraszti ésszel belátható ez felelőtlenség, mi több, hatalmas baromság lett volna. Egy életre elmeszelhettem volna magam. Írtam hát egy meglehetősen szigorú emilt, hogy igazán méltóztathatnának gyorsítottan feladni a meghívólevelet. Sokára megjött a jó meghívó, de ekkorra már semmi esély sem volt arra, hogy akár még a gyorsított vízumintézéssel (ami duplaannyiba kerül) is meglegyen a hőn áhított vízum, így ki tudjak menni december elseje környékén. Éppen ezért a küldő szervezettel abban maradtunk, januárra toljuk ki a kezdést (erre megvan a törvényi lehetőség), azaz onnan ketyeg a 9 hónap. Ez jó lett volna több szempontból is; ünnepek, nincs félhónap stb. Erre az ötletünkre egy elég arrogáns válasz érkezett, ti. szükség van rám, menjek, amint tudok. Emlékszem, amikor olvastam nem láttam a dühtől, oltári pipa lettem; ha ennyire sürgős, a posta miért nem volt az?! Továbbá láttam előre, egy hét elveszett a projektből (itt most nem magyarázom el miért, nagyon hosszú lenne), és nem az én hibám miatt. Ezt az Interakcija tolta el. Nem kicsit. Sokan próbáltak csillapítani, talán jól tették, talán nem. (Utólag persze könnyű okosnak lenni, de mégis csak keményen kellett volna játszani, és figyelmen kívül hagyva a „komoly érvet”, januárban indítani a meccset. Pedig én mondtam…) Ennek eredményeképpen egy hét csúszással, gyorsított vízummal, de kijutottam. (A gyorsított vízum díjáról itt hallgatnak, mintha ez nem az ő saruk lenne; de én nem felejtek.) Amikor kijöttem, minden új volt, nyilván nem törődtem a korábbi nehézségekkel, meg aztán nem az a fajta vagyok, aki azzal kezd, hogy a másik arcába vágja rögtön az elején. De az a fajta sem, aki elfelejti!

Talán a múlt héten mondta Maria, hogy a mostani fogadó család, csak egy köztes állapot, keresni kell majd új lakást. Sajnáltam a dolgot, de ha ez a „szabály”, akkor ezt kell tenni. Annyi kikötésem volt csak, hogy oroszhoz kerüljek, hogy a nyelvet gyakorolni tudjam. Messze tűnt még a január 9-e, meg volt más dolgom, mint ezen agyalni. Aztán ezen a héten (Karácsony hete) elhatároztam, kissé utánajárok a dolgoknak. Megkérdeztem Maria-t, miért nem maradhatok – eddig erről hallgatott. Sokára jött a válasz (egyébként azonnal szokott válaszolni), hogy a mostani család úgy számol, hogy csak egy hónap. (Mintha próbálná rájuk kenni; nem feltételezem Olgáról, hogy ilyet mondott volna, sokkal egyenesebbnek ismertem meg. Ha probléma volt – mint első héten, mikor én hülye elfelejtettem bezárni az ajtót, a gyerekek meg bent voltak – köntörfalazás nélkül megmondta, kíméletlenül, azonnal. Az ilyet szeretem. Azért a vége-fele majd rákérdezek, elválik a szar a májától alighanem…) A másik a pénz. Sajnos probléma akadt az EU-s és orosz számlák között, így a küldő szervezet által küldendő pénz valószínűleg még mindig kering vhol. (Erről korábban írtam.) Kellemetlen helyzet ez mindenkinek. Maria ugyan adott 2000 Rubelt, de ez a családé, oda is adtam nekik. (Úgy állapodtunk meg, a 4000 fele az övöké, mert napközben máshol eszem.) Igen ám, de itt nem lehet megebédelni, csak 90, de inkább 100+ Rubelből. Ez még nem is lenne baj, szűkösen, de kijön. Viszont 11 Rubel a buszjegy (bérlet nincs). Ez vicc, ti. 77 HuF, probléma csak azzal van, hogy egy hónapban – egy el és egy visszautazással naponta, a hétvégéket nem számolva – kb. 440 Rubel. Nos, akkor kaja-kaja-kaja, vagy kaja-kaja-busz? Sajnos a költségek kissé alacsonyra lettek belőve, ez tény. (Itt azért felmerül bennem a kérdés, hogy hol volt a projekt megírásakor a leendő fogadó szervezet? Mert az nem várható el a küldő szervezettől/önkéntestől, hogy tisztában legyen a helyi viszonyokkal, viszont a leendő fogadó szervezetnek (papíron) tudnia kellene, hol, mi, mennyi.) Éppen ezért kértem Maria-t, olyan lakást/szobát találjanak, ami közel van a belvároshoz. Megértem, az ő feladatuk se könnyű, mert 6000 Rubelért szinte lehetetlen (?) találni vmit a belváros közelében. Első javaslatuk az a fogadó család lett volna, akikről korábban már írtam. Ez egyértelmű „nem” volt, minden tekintetben. Másodiknak azt a lányt javasolták (Zsenyát), akivel egyszer találkoztam az irodában. Aranyos, mondta, szeret főzni, a lakás is kb. rendben van (leszámítva, hogy ágy nem volt), de 47 perc busszal. Sok is, és mivel busz, drága is. Gyalog sokkal több, mint 1 óra lett volna. Ez viszont már túl sok.

Ma (2012.12.28.) bementem az irodába. Előzmények, körülmények, melyeknek szerepe volt abban, hogy ez lett a végeredmény: Szása Angliában van; a fent leírt mizéria anno a vízummal; talán ez a vacak, esős, szemetelős idő; és minden bizonnyal az otthoni karácsony hiánya. És a stílus. Milana-nak abban igaza volt, hogy ezen a héten nem volt meg a szerződésben rögzített óraszám, azaz kevesebbet dolgoztam. De könyörgöm: nekik lesz, nekünk meg volt karácsony! Még talán abban is, hogy kissé aktívabb lehetnék. Igyekszem is, de egyelőre a helyemet megtalálni nem egyszerű. Talán az sem tetszett nekik, hogy megmondtam, a MI KARÁCSONYUNKKOR nem fogok dolgozni. Ironikusan kérdezte is, akkor az orosz karácsony alatt meg igen? Mondtam neki, szívesen. (Kabbe!) Persze amikor a következő heti tervet készítettük, mondták, hogy náluk ünnep van. Hát akkor hogyan lenne már meg az óraszám?! Pedig meglesz, ezt én garantálom! A kihallgatás vége fele előkerült a szó a lakás-váltásról. Ja! Előtte még csináltak nekem egy frankó programot jan. 6-11-ig, így ugrott a színház Jelenával, pedig már a jegyet is megvettem, igaz ez magánügy. Ugrott továbbá a 10-i angol klub is, pedig állítólag ez prioritás (hogy is van ez?)(*Frissítés ’13. 01.03.: ma írtam Zsenya-nak, az angol klubbal kapcsolatban, nem volt boldog tőle, hogy nem tudok részt venni az elsőn. Megértem. Írtam Milana-nak, hogy akkor most mi a fene van; részt kell vennem egy karácsonyi programban, aminek a kontaktszemélye nem válaszol, ugyanakkor meg az angol klubban is?! Döntse már el mi legyen. Jött a válasz: a karácsonyi programot lefújták. Hát, köszi! Esetleg, véletlenül, netalántán nem lehetett volna egy kissé előbb szólni, mondjuk, amikor kiderült? Tök jó, hogy ma adtam vissza a színházjegyeket Jelenának. Hát köszönöm! Ez nagyon jólesett! Szervezésből fasz(a)… De legalább Zsenya-val nem tolok ki, mert így legalább ott leszek az angol klubban.) És azt is pontosan tudták, hogy költöznöm kell, pont ekkor. Ami viszont már-már személyesen sértő volt: mondtam nekik, hogy messze van Zsenya lakása, és bár nem egyszerű 6000 Rubelért akár csak szobát is találni, próbáljunk meg a belváros közelében. Erre Milana csak ennyit mondott: ő is minden nap buszozik, igazán ki lehet bírni. Ja! B+, csak nem ennyiből! Vagy tehát így állunk?!

Fantasztikus ötlete támadt: költözzek 6. előtt egy ideiglenes helyre, majd 11 után a „véglegesre”. Nem mondtam semmit, de egy lófaszt! Azt!

Igazából ott követtem el hibát, hogy már amikor felmerült a lakás-váltás, nem szóltam azonnal Szásának. Igaz, ez nem lustaság volt, nem akartam minden nyűgömmel napjában milliószor nyaggatni, neki is van magánélete, így is sokkal tartozom neki. Még ment az ötletelés az irodában, amikor az ottani gépen írtam Szásának, baj van, nem is kicsi. Tud-e ennyiért vmit. Válaszoljon, amint tud. Rá fél órával jött a válasz, mozgósított minden embert, de elég kilátástalan ennyiért találni vmit, főleg ilyen gyorsan.

Aztán egyszer csak Galina felhívott, hogy Szása beszélt vele, az lenne a legjobb, ha Szásánál laknék. Szása küldött is SMS-t, nem is egyet, nála minden van, csak plusz ágy nem, de egy jó kényelmes matraca igen (kit érdekel most az ágy hiánya???), gyors WIFI (ez nagy előny, mert sok munkához kellene a net…), mosógép stb. és 15 perc busszal (tehát gyalog is vállalható, szerény kalkulációm szerint 40-45 perc séta). Viccesen meg is jegyezte, mégis együtt fogjuk befejezni a konyhát… Dühösen röhögtem fel magamban – messze nem az örömtől. És nem azért, mert nem segítek, segítenék neki szívesen. Hiszen korábban is felajánlottam többször. Csak akkor még más idők jártak. Úgy tűnik tehát, Szásánál fogok lakni, kíváncsi leszek, milyen kifogással fognak élni az Interakcijánál ez ellen az ötlet ellen…

Az meg aztán főképp barátságtalan lépés volt – bár lehet, hogy ezt így kell, és csak most jött ki rosszul a lépés –, hogy a végén aláírattak velem egy papírt, hogy mit kell csinálnom majd. Mintha ez nem lenne benne a projekt szerződésében, és amúgy is: nem is csak rajtam múlik. De, ám legyen, engem nem lehet legyőzni! Így legalábbis nem.

Ami ezután változni fog: meglesz a heti óraszám, bár kissé nagyvonalúbb leszek, amikor az időről van szó; mert ugye a felkészülési idő már régen nem szabadidő!?

Azért az Interakcijások hozzáállása felvet bennem pár kérdést: 
1.) Miért nem mondták rögtön az elején, sőt, még akkor, amikor otthon voltam, hogy ez köztes állapot lesz? Szása segítségével már rég lenne megfelelő, és bele is férne a keretbe, ez tuti. 
2.) Ha nem mondták, miért nem álltak neki időben újat keresni? 
3.) Egyáltalán, miért ilyen nemtörődöm a hozzáállásuk? Követelni azt viszont tudnak. (Maria egyszer elszólta magát, hogy jobb lett volna más fogadó családot találni. Nem pont így mondta, de egyértelmű volt: ezt a családot (Olgáékat) „le sem ellenőrizték”, oltári mázlim volt hát velük!) 
4.) Évinél minden flottul megy, és mily’ meglepő, neki van lakása (lakásuk, ti. többedmagával lakik, de önkéntesekkel, köztük egy orosszal) a belvárosban! Érdekes, nem? 
5.) És végül: mi volt az a rettenetesen fontos, ami miatt olyan nagyon sürgősen ki kellett jönnöm? Mert bár lehet, hogy velem van a baj, de én semmi olyat nem látok, ami nem ért volna rá januárig. Vagy csak az Interakcija mélyebb bugyraiba nem látok bele?!

Így állok most, december végén… Nagyon nem ilyen évvégét vártam.

Azért a buli Galina-éknál még javíthat az egyenlegen.

Nos, azóta történt egy s más. Jellemző mindegyik. Ma úgy döntöttem, nem szenvedek az itthoni van-net-nincs-net játékkal, inkább elmegyek a P. Passzázsba, és ott intézem el a dolgaimat. Ennek időbeli korlátja van csak, mivel nincs konnektor, így csak annyit maradhatok, amíg Victor akksija bírja. Útban a P. P. felé hívott Maria, nem vettem fel, ha vmi fontos, majd hív újra. Most ugyanis dolgozom! El is kezdtem a munkát, levél ennek, levél annak, és minden elmaradt intézése. Egyszer csak hív Maria. Lakás ügyben természetesen. Félbeszakítom, mondom neki, mit ajánlott Szása. Igazából jól pozícionáltam az ellentámadást, mert semmilyen érvet nem tudott hirtelen felhozni, csak egy kérdést: mennyit kell fizetni Szásának. Elegánsan oldottam meg a szitut: kérdezze meg tőle ő, ez nem az én dolgom. ;) (Nem fogok Szásával anyagiaskodni!) A P. Passzázsban végeztem, illetve Victor merült le 16%-ra, ideje volt menni. A terv az volt, hogy elsétálok a partra, de előbb eszem vmit, de a tuti hely be volt zárva – ünnepek jönnek… A séta így elmaradt, ill. módosult: mielőbb haza. Éhesen haza is értem. Varja-val mostanában nagyon jól megvagyunk, tegnap is filmet néztünk. Mesét természetesen, de jobb is, sok mindent megértettem. Egy felnőtteknek való filmből, ahol hadarnak és nyilván a nyelvezete, gondolatvezetése is komplexebb bizonyára semmit, vagy kevesebbet értettem volna meg. Emellett a mese képszerűbb is. Szóval éhesen értem haza, kérdeztem Varja-t, szereti-e a halat. (A terv az volt, hogy megveszem és elkészítem azt a lazacot, amit a múltkor láttam a közeli boltban. Az árán majdnem elájultam: 143 Rubel volt egy kb. 2 kilós példány. És nem kilója, az egész!!!) Sajnos nem szereti a halat, így letettem róla. :( Egymagamnak sok lett volna, eltenni meg nem lett volna érdemes az ünnepek miatt. De lesz még lazac-csemege!!! Azért nem maradtam éhen, mert miután a legnagyobb lány végzett a fürdéssel/hajmosással, összeütött vmi kaját. Ez konkrétan salátát és egy halom palacsintát jelentett. Éhes tehát nem maradtam ma sem! :) A saláta mennyei volt, a palacsintát meg sztem senkinek sem kell bemutatnom. ;) Kérdezte is, nálunk milyen van, mondtam neki, csak lekváros, mézes, kakaós, azaz édes. Erre csinált nekem egy sajtkrémeset. Illendőségből megettem, de őszintén szólva nem ízlett. Biztos finom, de én, magyarként az édeshez vagyok szokva, ez, így vhogy túl furcsa volt. Kaja után filmezés következett, Varja és Ánya a Hófehérkét akarták megnézni, naná, hogy én is velük tartottam. 11 órás mese-sorozat. Jó ez így, mert Varja időnként magyaráz, és vmi hihetetlen érzékkel pont akkor, amikor épp’ nem értettem vmit. (Egy kis adalék: tegnap Varja szünidő lévén mindenféle játékkal játszott, jojóval is, de szenvedett azzal, hogy az ujjára kösse. Megmutattam neki, hogyan kell a hurokot kötni – egyszer. Elsőre utánam csinálta!!! Asztem de lefordulok a székről. Én édesapámtól tanultam, mondhatni felnőtt fejjel, de csak sokadjára tanultam meg. Varja meg elsőre… Először mintegy reménykedtem, hogy véletlen volt, de nem, utána is meg tudta csinálni. Néha tévesztett, de magától kijavította. Azért ez a nem semmi!!!) Nézzük a filmet, SMS jön. Megnézem, Maria az. Ezt írja: „Gergő! Szása azt mondta, hogy itt vmi félreértés van, nem volt arról szó, hogy nála lakjál.” El kellett még egyszer olvasnom, biztos félreétettem vmit! De nem, ez állt ott. Pulzus az egekben, érzem, megy fel a pumpa. Hát ennek sosem lesz vége?! Írtam neki, hogy beszéltem vele, nekem úgy tűnt, biztosra mondta. Az fel sem merült bennem, hogy Szása vezetett volna meg, de az igen, hogy félreértettem, amit anno írt. Gyorsan megnéztem, mit is írt tehát, szóról-szóra, szótárral, minden szó századik jelentését is fontolóra véve. De akkor is csak ez jött ki. Akkor tehát gebasz van, csak azt nem tudni kinek a szerkezetében. Jött Maria válasza: „Talán viccelt, de nem mondott semmi ilyet.” Erre csak azt válaszoltam neki, hogy átküldöm, mit írt, de nekem egyértelműnek tűnt. (Erre nem került sor, mert faszbúkon írta, net meg persze ilyenkor nincs…) Elküldtem Maria első SMS-ét Szásának, tudjuk már meg, ki a hunyó. Szása válasza jött is nemsokára: „Nem, ő (Maria) értett félre engem, semmi ilyet nem mondtam, meg fogom tőle kérdezni, magyarázza már meg, mégis mi a pokol folyik ott. És TE PERSZE szívesen látott vagy nálam.” Aztán a következő: „Nemsokára net közelébe kerülök, akkor felhívom. Ne aggódj, meg fogják magyarázni, hogyan alakulhatott ki ilyen, számodra kellemetlen szituáció.” És nemsokára jött a harmadik is. Ha finoman akarom fordítani: „Őrült nőszemély” A durvát/reálisat meg mindenki gondolja el maga… Szása érdekes személy, tipikus orosz; nagyon nyugodt, de ha elgurul nála a gyógyszer, akkor nagyon be tud indulni. És most újfent elgurult. Ezt bizonyítja, hogy még két SMS-t küldött, hogy semmi gáz, nem fogok az utcán maradni, és különben is fel a fejjel, jön az újév stb. (Sanda gyanúm szerint Galinát is bombázta ma SMS-ekkel.) Azért az ilyen emberek az EMBEREK!

[Epilógus; 2013.01.05.: Tegnap írtam Szásának, hogy akkor mikor lesz esedékes a költözés. 14:00-ban állapodtunk meg. Pontban 00:30-kor SMS jön, meghallottam, nem tudtam aludni a meleg miatt sem, meg amúgy is vártam a macskák újabb támadását. Szása írt természetesen. Dicsérte az Unicumot – ezekszerint Galja tett félre neki egy keveset – továbbá megkérdezte: baj volna-e, ha 18:00-kor költöznénk, mert Galja és Denisz is szeretne segíteni – gondolom akkor érnek rá. Nem kell így taxi. Hálás köszönettel elfogadtam. Mekkora kontraszt már ez a hozzáállás ahhoz képest, amit tegnap Milana produkált, próbálva fogást találni azon, hogy Szásához költözöm. Pechje volt, innentől én is keményen játszom; alku nélkül.]