A hideg varázsa; a túlélők és akik csak próbálják túlélni

2012.12.19.

Talán nem meglepő, ha elárulom, nagyon elegem volt tegnap a macskákból. Nem sok hiányzott, hogy kimenjek és rendet rakjak a fejükben, de már ha csak megmozdultam is iszonyúan belehasított a fejembe a fájdalom. Ez mentette meg őket, mert már kezd nagyon elegem lenni az esti műsorszámukból. Nappal nincs velük semmi baj, de ahogy aludni tér mindenki, vmi ördögi késztetést éreznek, hogy össze-vissza rohangáljanak a lakásban nem kis zajt csapva.

Ma később keltem, mert csak nyomtatni mentem be az irodába. A délelőtti utcát járva rögtön az első zebra után egy elég abszurd látványban volt részem: egy rókaszerű kutya aludt egy eldobott rongydarabon összekuporodva. Lehet, hogy rosszul tudom, de a róka és a kutya nem tud kereszteződni, ilyen kutyát viszont eddig még nem láttam. Nem róka volt, mert annál nagyobb volt, és a feje is más volt. Tovább sétáltam a látottakon rágódva. Azt tudni kell, hogy az utca, ’mely az irodához visz, tele van virágbolttal, vagy inkább virágos bódékkal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy tulajdonképpen az egész utca egy virágbolt-láncolat. Nagyon jó illat van itt még télen is. Szeretek erre sétálni. Az irodába belépve Ira és egy másik orosz lány tanult éppen. Ahogy elnéztem Ira éppen a francia nyelvvel küszködik. Ocsmány egy nyelv. Biztos szép és bizonyára nagyon nehéz is, ezért minden elismerésem annak, aki tudja, tanulja, bírja, de szerintem túlságosan nyálas. Bemutatkozunk egymásnak, Zsenya a másik lány neve. Tanulnak tovább; én várom Maria-t. Egyszer csak Zsenya feláll és kezembe nyom egy mandarint, majd visszaül és folytatják tovább a tanulást. Furcsák ezek az oroszok… Nyámmogok a mandarinon, megjön Maria is, kinyomtatjuk a szöveget, indulok haza. Ahogy kilépek az épületből, más ötletem támad: mi lenne, ha elsétálnék a folyópartra? Olyan szép nap van ma is! Egy kis séta meg senkinek sem árt! :) A gondolatot tett követi, csattogok le a partra. Útközben megfejtek egy rejtélyt, ti. nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet az a szag, ami egyes (de milyen???) autóból jön, és leginkább bitumenre hasonlít. Ez a szag (ez már régen nem a kellemes benzinillat) a GAZ-okból jön. Ezek itt a legkisebb buszok, olyan Ford Transit méretű autók/furgonok. Tudja fene, mit öntenek beléjük, de ami a kipuffból kijön az elég büdi… A hídnál fúj a szél, őrült hideg van. Csinálok pár fényképet, de csak lóhalálában, lefagy a kezem. Közben SMS jön, tuti Szása az. Bocsi, Szása, de nem nézem meg, most nem. Nézegetek a hídon, autók tömege hömpölyög át, nini! egy Ford Cougar! A folyó felé fordulva látom ám, hogy az egyik kanális befolyójánál nem tudott befagyni a folyó – ezek szerint melegvíz folyik ott be. Meg kellene nézni, de a horgász-szív a sziget felé irányít. Olyan kontrolálatlan dolog ez. Visz a kíváncsiság, a felfedezés, a lehetőségek fürkészésének vágya. A sziget felé közelítve egyre több helyen „látom a halat”. Szinte vágtatok le a hídról. ÓÓÓ, ott egy bedőlt fa, ott lehet egy törés, megannyi tuti hely! Nádas a láthatáron! Áááá, micsoda halparadicsom ez! Nézegetem, megdobható távolságra van minden király hely. Azt sajnos nem tudom, mekkora a víz, a jeget némi hó fedi, rámenni nem merek – bár látom, vkik már szerelmes üzeneteket írtak a jégre itt-ott. Nem akarom az első voronyezsi hónapot egy masszív jeges fürdővel indítani a Voronyezs folyóban, így a jégre nem merészkedem. Most még. Van a szigeten homokos focipálya és még sok más is, de én mint egy jóllakott óvodás ugrálok fel-alá a parton. Az egyik tipikus pecahelyen két ágas van befagyva a homokba. Tehát itt pecáztak. Keresek nyomokat, damilmaradványt, hogy legalább vmi fogalmam legyen arról, hogy mit, mivel horgásztak, de semmi. Tehát az operatív munkának fuccs. Sajnos rengeteg a szemét, elég rossz látni. Ez egész Voronyezsre vonatkozik, nagyon remélem, hogy tavaszra legalább egy részét felszedik. Nem értem azért azokat, akik elhajigálják; itt egy gyönyörű folyó – no, jó: tározó – megannyi lehetőséggel (már csak hogy kiülhessen ezért egy német vagyonokat fizetne) és tele szeméttel. Igaz azonban, hogy kuka alig van, ez viszont szigorú kritika a város(vezetés) felé. Már nincs is annyira hideg, talán fűt az adrenalin, vagy nem is tudom, de kezd nagyon jó idő lenni. Sétálok tovább, álmodozom. Mintha a távolban egy… …igen! Egy horgász ül néma magányában a jégen. Tehát járható! Hát akkor, nincs más hátra, mint előre! Keresem, hol ment rá, nyomot nem látok, így óvatosan lépkedek a jégen, próbálom a rianások mentén megfejteni, milyen vastag lehet. Saccra 20 cm biztos. (Az ugrálástól eltekintek, emberünk biztos nagyon díjazta volna! :D) Emberünk, egy középkorú férfi, hűtő – jelen esetben melegítő táskán ül, öltözéke vastag, polárkabát és –nadrág, vastag polárcsizma. Mormiskázik. Mondjuk ez utóbbi várható volt. Kljov eszty? (Van kapás?) A jégre mutat: két fagyott, közepes méretű Csapósügér fekszik ott gnóm pózban. Ahogy megfogta őket, azonnal megfagytak, látszik. Nézem egy ideig, hogy milyen technikával dolgozik. Egyszer csak feláll, felkapja a lékfúrót és a mostani léktől 8-10 méterre pár tekerintéssel újabbat fúr; olyan max. 10-12 cm átmérőjű léket. Majd még 3-4 másikat. Körbenézek: Edami sajt a környék. Ahaaam! Ügyes! Az egyik frissen fúrt lék azonnal népszerű lesz, megtámadja egy varjú és jóízűen iszogat belőle. Emberünk arrébb cuccol a másik lékhez, én is indulok vissza, mert először kintlétem alatt kezd fázni a lábam. (Vékony zoknit vettem fel, szal van még „fejlesztési lehetőség”.) Vidáman sétálok vissza a hídig, már nem fázom és a kezem se. Fotózni kellene. Vagy megnézni Szása SMS-ét. Ez utóbbi fontosabb, nézem, nézném. Csóri Nokia meghalt a hidegben. Finn telefon konyec – nem bírta az orosz telet, pedig zsebben volt. Tehát belső zsebben kell majd tartani. Akkor fotó a másikkal. Húha, ez is 12%-on áll, pedig szinte félig volt. Azért a Sony Ericsson jó kis telefon, nem hal meg, pedig ezt tettem kívülre. Bár kissé belassult, de megy a fénykép. A hídról letekintve szakavatott szemmel veszem észre, hogy a híd felénk eső oldali hídlábánál, a vízben álló talapzattól vagy 30 méterre meglepően sok lék van egy helyen. Aki ezeket fúrta, tudott vmit! Megjegyzem a helyet, bár nyáron majd csak csónakból lehet megközelíteni, de jó tudni, hol van a hal. :) Megérzésből, hátrafordulok, hát egy repülőgép száll messze fent. (Azért hányadik érzék kell ehhez, hogy egy olyan gondolattól vezérelve forduljak meg, hogy: „hátha ott egy repülő”, és lám!) Lassan, lomhán. Csak nem?! Fülelnék, de a forgalomtól nem hallok semmit. Kissé szembesüt a nap, nem tudom beazonosítani, még azt sem, hogy hajtóműves vagy csillagmotoros. Fordul, rásüt a nap, mintha piros lenne. Civil gép? Vagy csak a nap csillan meg úgy? Semmi biztosat nem tudok megállapítani. Bámulok utána, de elfordul. Kicsivel később a távolban egy Mi-2-es. Ezt legalább megismerem, igaz sokkal közelebb is repül. Baktatok tovább a hídon, majd le a hídról. Megnézem a kanálist, nem látni, milyen mély a víz, halat sem látok – sajnos. Aztán a „rakparton” a külső sávban egy fehér hegyomlás közelít: igenn! A (egy?) Chevy Tahoe. De miért ilyen lassú? Hahhhahahaaaaa! Egy piros Audi-t vontat! Felnevetek! Igen! Mert ugye lehet szidni az amerikai autókat, de azok hidegben is mennek! (Közbeszúrt megjegyzés, hogy tényleg! Ugyanis rengeteg – nem csak Lada, európai Chevy – autón, hanem BMW/Audikon de még Mergákon is látni, hogy a hűtő egy részét kartonpapírral fedik le. Nem szép látvány, de hasznos. Ilyet eddig egy amerikai verdán sem láttam. Azt viszont igen, hogy használják az állófűtést, itt elkél! Ugyancsak itt jegyezném meg, hogy ezért vagyok igencsak szkeptikus az elektromos autókkal szemben, mert azok ilyen időben meghalnak – lásd telefonjaim; itt dízel is alig van, szinte minden autó benzines.)

Egy benzinkút mellett sétálok el; olvasom: 30 Rubel körül van a benga, átszámolva 210 Forint. Hát ezért van itt ennyi beste V8 és izmos V6!

Fekete Ford Scorpio húz el, szép, tiszta! Ez egy Ford-os nap?! Az út mentén álló autók gumijait vizslatom, egytől egyig új, mély mintázatú téligumik, nyárival senki sem reszkírozza meg a leszúrt Rittbergert. A másik érdekesség, hogy nálunk ugye divat a rendszám eltakarása, de legalábbis nem tisztítása. No, itt ez másképp’ van! Még a legótvarmocskosabb autón is legalább a rendszám tiszta, de legalábbis látható. A nagy kereszteződésekben mindig áll egy rendőrautó, és a kétfős legénység felváltva ácsorog a kereszteződésben (azért nem irigylem őket) – másikuk a végig járó motorú, jellemzően Lada-ban ül – és ha vmi nem odavalót észlel, már inti is ki az autóst. Itt nincs kec-mec! Nincs trafi, autósok cseszegetése, csak rend. Sajátos rend ez ugyan, de rend.

Visszafelé a Petrovszkij Passzázs felé megyek, imádom ezt a helyet. A parkolóban, mint mindig, burzsuj verdák. Látok egy Bangle 5-öst, 530xi. Kemény verda, és ide indokolt a 4x4 is (bár az igazi autó hátul hajt; csak hátul). Fekete és csillogóan tiszta, megy is a fotó, öcsém díjazni fogja. A lakástól nem messze van egy bank, és egy digitális táblán kint van az USD és EUR árfolyam is; szemem láttára frissítik, emelkedik, ez nekem jó! Lassan úgy is ki kell vennem, és persze váltani. Mindig erre jövök, és megnézem. Mint ahogy a pályaudvar kijelzőjét is. 12:46 és -12 fok. És a kijelzőre rásüt a nap. Érzem is, asszem a következő vásárláskor arckrémet is vennem kell, mert „természetes arcpirosítóval” ugyan „nagyon szépen” nézhetek ki, de ha így megy tovább csiszolópapír lesz a bőröm. Hazaérve a szobában 28 fok (!) a páratartalom-mérő kiakadt, ergo 20% alatti. Veszettül fűtenek! Kinyitom az ablakot. A telefonokat töltőre teszem, a kandúrt lezavarom az ágyról, menjen a fenébe. A tegnapiból tanulva ma meg sem kísérlek az ablak előtt gépezni. Inkább hozok egy széket a konyhából. Magához tér szegény Nokia, válaszolok Szásának. Ami viszont aggasztó, az eddig fogott wifi bejön ugyan, de net még sincs…

Itt pár óra szünet van. :)

Victor jelet fogott, újra van net! :)