2012.12.22.
Hát még sem lett világvége, legalábbis
errefelé ezt nem tapasztalni. És ha minden igaz, OTTHON sem. Erre utal öcsém
emilje, ti. meglett az egyik tárgyból a vizsgája! Oh yeah! Kellett is ez a
plusz ma reggelre – értsd 11:23 –, mert kissé fáradtan ébredtem. Tegnap
ugyanis buli volt. És ugye itt nincs buli vodka nélkül. De ez speckó buli volt,
amolyan elő-Karácsony, mert Évi ma utazik el, majd csak januárban találkozunk
ismét. Addig én tartom a voronyezsi frontot. Szóval öcsém híre feldobott, azon
meg egyenesen röhögtem, hogy ő V8 Hemi-t hallgat otthon, én meg V8 ///M-et itt.
Jópofa! :) A tegnapi buli egyébként jó volt, Évi mézeskalácsa különösen! És
persze volt bor is, mégpedig magyar. Eredendően csak forraltbor volt a terv,
csak ismerve az oroszok szesz-pusztító képességét javasoltam Évinek, hogy
veszek még két üveggel, mert tuti nem lesz elég. Szása késett vagy egy órát,
szegény totál leizzadva, másodpercenként elnézést kérve jött. Dugó. Ez itt
ilyen. Nagy. A felhőkarcoló előtt találkoztunk, ill. volna, mert megunva a
hidegen ácsorgást, bent, a melegen várakoztam. Miután Szása megjött, lementünk
vmelyik alagsori szupermarketba bort venni. Vöröset. Vhogy természetes, hogy
magyart. Addig kutakodtam, találtam Egrit, és meglepően olcsó volt a többi
(chilei, francia stb.) borhoz képest, így rögtön két üveggel mentem a
pénztárhoz és a gondolattal: ebből nem forraltbor lesz. (Azért elgondolkodtató,
hogy az EU arra ösztönöz, hogy vágjuk ki a szőlőtőkét, miközben itt nincs az a
mennyiség – és mivel olcsó, meg is vennék –, amit ne lehetne eladni. Ráadásul a
magyar bor állja a versenyt minőségben bármilyen borral. A „csodás” nyugati
lehetőségek…) Évi láthatóan nagyon örült a boroknak, és a személyes meglepimnek
is. Relatíve sokan voltunk, ott volt Jelena is. Nekem furcsa volt, hogy egy
absz. nem korosztályunkbeli is velünk iszogat, beszélget. Jóval egy utánig
tartott, aztán ideje volt menni. Szása taxival akart, én a sétát preferáltam. Tehát
gyalog mentünk. :) Szása a kamikáze. Petrovszkij Passzázs; van aluljáró, de
persze Szása hol máshol menne át, mint az úton. Mert rövidebb… …orosz módszer…
Azért felvilágosítottam, hogy nálunk ugye van egy mondás, hogy az erősebb kutya
b…ik, ergo ha jön egy autó, kivasalhat minket. Válasza erre: éjjel alig van
autó… Egyébként az orosz sofőrök rendesek. Mielőtt elütne, dudál. Ez jó, mert
tegnap is egy autó dudával jelezte, hogy nem áll szándékában megállni. Szásával
sok egyéb mellett beszélgettünk pár nekem fontos dologról is. Az egyik, keresek
már mióta két orosz antikvár könyvet, term. mindkettő a halakról szól. Az egyik
1949-es, a másik „szinte új”, csak 1989-es… Mondtam Szásának, hogy jó lenne egy
szép Volgát majd tavasszal lefotózni, van-e ilyen ismerőse. Hát nincs, de
utánajár, hátha ismerős-ismerősének van. Kértem, menjünk majd el egy
horgászboltba is. Félreértette, halboltra gondolt, de nem baj, mindkettőbe megyünk!
Sőt! Az egyik kollégája nagy pecás, ha minden jól megy, megyek majd vele
pecázni vmikor télen is, meg rendszeresen, ha jobb idő lesz. A tegnapi bulin
egyébként Oljától megtudtam, hogy a tározó-beli halak húsa nem finom. (Ezt ma a
család is megerősítette.) Meglepődött, hogy létezik catch&release is. (Itt
azért ez nem szokványos.) Szóval onnan enni nem fogunk, báár. Azért egyszer
kipróbálom!
A jövő hetem érdekesen alakul. Évi
elmegy, és Szása is. Otthon Karácsony, itt meg készülődés az ünnepekre. Teendőm
meg rengeteg. Heti tervet kell magamnak készíteni, és könyörtelenül be kell
tartatnom magammal, mert különben nem tudok mindent megcsinálni. Tudom, később
könnyebb lesz, de most még az is „programpont”, hogy írjak vkinek egy SMS-t,
vagy jelöljem be vkontakte-n.
Amiről tulajdonképpen írni akartam:
tegnapelőtt voltunk (Évi és én; Lukas fene tudja merre volt, de Évi szerint
előző nap vmely’ szórakozóhelyen ingyen volt a pezsgő a lányoknak…) a 16 sz.
iskolában. A foglalkozás nem is volt komoly, szünidő előtt senki sem akart
semmi komolyat csinálni, inkább kötetlen beszélgetés volt tea és palacsinta
mellett. Ezekről majd egy kicsit később. Kiderült, hogy Natalija és Julija (Oh,
jee! Megjegyeztem második alkalommal a nevét! És a „mesehősét” is: Igor-nak
hívják, imádom!) meg még egy lány, német és orosz nyelvű filmet készítettek a
Volga-menti németekről (pontosabban a Voronyezsben élő, volgai németekről), nem
is akármilyet, három – köztük egy német – díjat is nyertek vele. Szerény
véleményem szerint azért ehhez az is hozzájárul, hogy Julija (akkor 13, most
14) kora ellenére nagyon csinos, mosolygós lány, sokszor szerepelt a filmben. Ez
a film különösen érdekelt több okból is. Az egyik, hogy mindig is érdekeltek a
ritka, sokak számára nem ismert, kicsi, talán már el is tűnt kultúrák, emberek,
szokások, szigorúan Európán belül. Ki hallott például a szorbokról? (A legnyugatibb
szláv nép, a mai No. területén, Drezda környékén élnek.) A másik fő ok, mert
lakóhelyem környékén is sok „sváb” él, szakdolgozatomat is ilyen témából írtam –
annak ellenére (vagy éppen ezért???), hogy családomban soha egyetlen sváb sem
volt. Akkor (a szakdoga írásakor) nyilván nem tértem ki a volgai németek
témakörére, de tudtam, léteznek, pontosabban léteztek… A kommunizmus egyik
megbocsáthatatlan bűne éppen ezeknek az embereknek az elűzése, mondhatni
kiirtása. Mert kik is voltak ők? Az akkor kissé túlnépesedett, de inkább
szegény német fejedelemségek jobb élet után vágyó lakói. Micsoda bátorság,
elszántság kellett ahhoz, hogy több mint 2500 km-t tegyenek meg abban a korban
új, jobb élet reményében?! És mit hoztak magukkal? A klasszikus német
precizitást, a technika szeretetét, és jártasságot ezek használatában,
gyártásában. És itt új otthonra találtak. Tömbben éltek, de elfogadták,
alkalmazkodtak az akkori Cári birodalomhoz, annak szabályaihoz. Eredményeik itt-ott
még ma is látszanak Voronyezsben, pedig ezt a várost a II. VH nagyon
megviselte. Aztán persze kikiáltották őket (is) bűnösnek, majd akiket a háború
alatt nem öltek meg, vittek táborba, azok kaptak egy soha vissza nem térő
esélyt: 1989-ben az akkori NSZK megvásárolta őket. Igen, pénzért embert. Így
aztán ez a kultúra, ezek az emberek eltűntek. Némi nyomot hagytak maguk után,
de mondhatni: teljesen kiveszett fajtájuk és vele egy kis, sajátos világnak
lett vége itt, nem messze a Volga folyótól. Róluk szólt ez a film. Orosz diákok
csinálták németekről. Oroszországi németekről. Furcsa érzések kerítenek ilyenkor
hatalmukba: jó lett volna beszélni egy ilyen emberrel, de mint azt Évivel
visszafele kitárgyaltuk, aki ezt átélte, annak – érthetően – tabu, más meg ki
tud róla?! Meg aztán más a tudás vmiről, és más a tény: én az vagyok. Érdekes témakör
ez, sok gondolatot felvet; mindenesetre a filmet el fogom kérni.
És akkor a palacsinta. Itt blin a neve,
de inkább blincsiki, mert a blin mást is jelent: „a fenébe”. Egyszerű tészta
töltelék nélkül, de édes volt és persze finom. (Van töltelékes is term. de ez
amolyan rögtönzött palacsintázás volt). Az egész úgy kezdődött, hogy Julja
egyszer csak eltűnt, majd kb. 15 perc múlva megjelent két tál palacsintával.
Addigra más lányok megterítették az asztalt, megint mások a teázáshoz
készülődtek. Olyan természetesen, hogy látszott, automatizmus ez nekik. Én csak
ámultam: 13-14 éves lányok. Aztán persze a végén egyikük diszkréten el is
mosogatott. Érdekes az orosz lányok, nők felfogása, de inkább neveltetése. Az
egyik lány válaszolta arra a kérdésre, hogy miért tanul nyelveket, miért kell
nyelveket tanulni, hogy a szülei azt mondták (tessék figyelni a sorrendre!):
azért, hogy jó férje, jó élete, jó munkája legyen. Ezen nagyon elgondolkoztam.
Eddig is nagyok voltak a szememben, de erre csak annyit tudok mondani: eez
igen! Mert ugye értjük a gondolatmenet lényegét? Az oroszok családban
gondolkoznak. És ez becsülendő. Másik jellemző momentum; még az első héten
történt: vacsora után mondtam a legidősebb lánynak, hogy segítek elrámolni,
szinte rámförmedt, hogy ez női munka. Értettem, kuss a nevem, ez női munka. Hát
így tessék gondolni az orosz lányokra, nőkre! Álomvilág ez, szinte el sem
hiszem. De itt ez az alap, a természetes, a mindennapok része. Mi, magyarok,
mit rontottunk el? Ki rontotta el? Nálunk miért nem ilyenek a lányok? A nők?
Pedig véleményem szerint a magyar férfiak jobban megbecsülik, megbecsülnék az
ilyen habitusú lányokat, mint teszi(k) azt – sajnos – az orosz férfiak (egy
része), főleg némi szesz után. És az a vicc, hogy társadalmi rangtól független
az ilyen. A fogadó családomnál ugyanez a helyzet, és ezt mesélte Szása is a
húgáról, aki pedig nem keres(het) rosszul. Ez a családban, a másik kedvében
járásában (ez nem a másik fél feltétel nélküli kiszolgálását, amolyan
rabszolgastátuszt, vagy alárendeltséget jelent!!!) gondolkozás egy olyan pozitívum,
amit mi, otthon sajnos nem tudunk, elfelejtettünk. Imitt-amott megvan azért, de
ez nagyon kevés. Van mit tanulni tehát az oroszoktól! Ez eddig a legnagyobb és
legfontosabb tapasztalat kint létem alatt. Mert lehet sok mindent mondani az
oroszokra, de az ilyen „emberi”, és nem az anyagi, materiális példák mutatják
meg igazán, milyenek is valójában…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése