2012.12.29.
Megint láttam a korlátpucoló egyént
egyik reggel. De nem csak a korlátot tisztítja ám fényesre a koma! A párkányt
és (gondolom) az ablakot is. Valahogy nem áll össze a kép: Oroszhonban egy
olasz divatbolt svájci precizitású dolgozója, brrr… Mondjuk a szomszéd divat-üzlet
se semmi, ti. Likvidacija a neve… Nálunk kb. ezek a reklámszlogenek: velnesz,
fitnesz, ápdét; itt meg likvidacija. Ezek az oroszok… :D
Hétfő délelőtt 9:50-kor meglepődtem,
mert a ВОКЗАЛ (pályaudvar) alatt a következőt olvastam: -18°; nem tűnt ennyire
hidegnek egészen addig, míg meg nem álltam a pirosnál. Aztán amikor Jelena-val
találkozva megtudtam, náluk a hőmérő -20-at mutatott. Kaptam tőle egy könyvet:
A KIS HERCEGet!!! Mivel nálam volt Victor, oroszóra után kicsit neteztem a
P.P-ben., próbáltam letölteni pár videót, de akkor mindig meghalt a net. Aztán
inkább a keresendő könyvek után néztem. Kissé meglepődtem, mert a ’49-es
könyvből volt pár darab itt-ott, igaz 5000 Rubelért, ami ugye átszámítva kb.
35.000 Forint. Remélem olcsóbban is megkapom. Jelena-t riasztottam is,
érdeklődjön körbe, van-e antikvárius ismerőse. Bár egy 1949-es könyvért…
…amihez foghatót ráadásul azóta sem adtak ki sehol a világon. Nem dicsérve az
akkori rendszert, de vmit tudhattak akkoriban, mert a másik könyv is unikális
darab, ti. nem kevesebb, mint 5 nyelven vannak a világ halai felsorolva,
gondolom biológiai alapon csoportosítva. Mindez 1989-ben… (A bevezetőben írják
is, hogy ez az első ilyen mű a világon; és tegyük hozzá, nagy valószínűséggel
az utolsó is.) Arra az esetre, ha olcsón megúsznám, vagy ha nem lenne az
1949-es könyvből (ez utóbbit nem akarom elhinni), találtam még egy könyvet,
igaz ez sem mai darab, 1977-es. De most mit tehetek? Akkoriban adtak ki jó
könyveket! Nem fogom elkapkodni, de ezek nélkül nem megyek el. Majd megnézem a
bazárban is. Oda is el kellene menni vmikor…
Ma (12.26-án) úgy döntöttem, elmegyek az
Évi által mutatott kantinba, és „ünnepi menüt” választok. Értelmezésemben ez
azt jelenti, hogy annyit és annyiért amennyi jól esik. Kb. 200 Rubelt fizettem
az alábbi menüért: vmi leves-féle, valószínűleg busából, gombával, burgonyával,
sajttal és pirított szalonnával, régi porcelánedényben elkészítve, kinézetre is
vagány, az íze pedig fenséges. Aztán darálthal fasírozottként elkészítve, vagy
legalábbis hasonlóan, kapros sült krumplival és tengeri salátával. Ez utóbbiban
volt minden: saláta, kagyló, rák, hal (többféle), olivabogyó stb. Ezekhez
gyümölcsös zselészerű „italt” választottam; pohárban adják, finom, tele van
gyümölccsel. Már a „leves” után tudtam, képtelenség megenni mindent. Annyira
teleettem magam, hogy még a hazavezető séta sem esett vmi jól, most meg itt
ülve a gép előtt elterültem, mint a nagyalföld. Reggel egyébként meglepődve
vettem észre, esett egy kevés hó, sőt kilépve a házból nagyon melegnek tűnt az
idő. Ez, mint azt leolvastam, 0 fokot jelent, szinte „égette” az arcom. Hová
lett a hideg?! Éppen ezért nem siettem a sétával, volt időm nézelődni. A kantin
egy VW márkakereskedés túloldalán van, jó forgalmas út. Az épület előtt
buszmegálló, előtte elakadásjelzővel egy vörös Szamara, motorházteteje
felnyitva, de sehol senki, aki berhelné. Visszafele jövet is ott állt. A közeli
szálloda parkolójában egy Bangle 7-es feszített, de sokkal érdekesebb volt az
előtte álló Q7-es, meg hátulján a felirat: 4,2 TDI. Oppá! Másik érdekesség egy
amerikai kivitelű VW Passat volt, talán az, amit korábban is láttam. Egyébként
a szélességfény annyira elárulja, hogy hova gyártották az adott autót. Este
csak úgy ámulok, gyönyörű szép látvány! Ma elég sok jobbkormányos autóval
találkoztam, de ezt lassan megszokom itt. Nagyon az a gyanúm, hogy itt nem
olyan ortodox az autóbehozatal szabályozása, mint máshol Európában, főleg az
EU-ban. Itt nem érdekel senkit, hogy milyen alakú a rendszám, sárgán világít-e
az index. Talán ezért is – no meg az alacsony üzemanyagárak miatt – olyan
népszerűek az amerikai modellek. (Direkt nem amerikai autókat írtam, sok japán
márka is van, de ezek Európában nem kaphatóak, csak odaát.) Ennek következtében
autók mesés kavalkádja van itt. És ez jó. Visszafele a vasútállomásnál, már
messziről kitűnik: egy csatahajó áll a parkolóban! Annyira hatalmas, annyira
izmos, annyira imádom. Hát, igen egy 300C állt ott. Fehér. És tiszta. Nézegettem
egy ideig, álmodoztam. Felirat nem volt rajta, ami biztos: nem Hemi volt;
sajnos. Kicsit más, de ide kapcsolódik; a lámpahasználat. Este ugye magától
értetődik, mindenki kapcsol lámpát. Nappal ez fakultatív. Mint ahogyan a
ködlámpa használata is. Biztos van rá szabályozás, vagy legalábbis ajánlás, de
erre itt mindenki magasról tesz. Viszont jellemzően csak a ködlámpát kapcsolják
fel, a ködzárófényt nem. Vannak vicces jelenetek: szétesés határán lévő Volga
taxi csapat keményen fényes nappal, a hűtőrács szakszerűen odaillő
műbőr-takaróval lefedve, elé házilagosan eszkábált tartókon egy-egy szögletes
ködlámpa, melyek közül csak az egyik világít, de nem ám lefele, hanem
légvédelmi keresőfényszóróként felfele, persze sárgán. Értelme nem sok,
eredménye még kevesebb és ocsmányul is néz ki. Akárcsak a Szamara-tuning. No,
ezt itt „mesteri” szinten űzik! (A totálkár „Jajj de csúnya” rovatát 200 évre
meg lehetne tölteni ezekkel a förmedvényekkel.) Ez itt a boyracer-ek autója. „Korrekt”,
félig lógó dártvéder-lökhárító-spoiler-komplexum (+30 lóerő), félig égő,
foghíjas ledsor itt-ott, elég random módon „megtervezve” (+11-12 lóerő), és
persze a lámpák morcosítva (+25 lóerő), atombrutál kipufogón (+40 lóerő) vagy
mellette a lyukon (+/-10 lóerő) hörög a mégdurvább négyhengeres szánalom. Ami még
jellemzi őket: fehér szín (kötelező, ezért LE értéke nincs) és az ültetés
hiánya. Ez utóbbi itt egyet lejelentene az autó végével, mert sok a
fekvőrendőr, és itt a kátyú (amiből ugyan kevés van; eddig talán hármat láttam,
pedig vadászom rájuk) az a fogalom, amit mi kráternek jobb esetben gödörnek
hívunk. Belehajtása ültetett autóval egyet jelent a tengelytörés
definíciójával. Az utak, mint azt írtam, egyébként jók, jobbak, mint otthon. A
főutak mindenképp’, a mellékutak vegyes képet mutatnak, ami új(abb) az
mindenképpen jó, de ahol nincs aszfalt… (A város óvárosi részén lakom, van egy
rész, a nagy temető szomszédságában, itt sok a falusi jellegű ház, mondhatni,
olyan ez, mint egy régi falu a városban; itt nincs minden út leaszfaltozva.
Minden megközelíthető aszfaltozott úton, de nem fecséreltek pénzt abba, hogy
feleslegesen aszfaltozzanak le utakat, főleg ahol csak 1-2 ház áll.) Az aszfalt
is megér egy misét: Nálunk ugye ez jószerivel fekete (újkorában) és
kisszemcsés, néha szürke, szürkés. És persze pár év után szétmállik a fenébe. Itt
az aszfaltban 2-3 de akár 4-5 cm-es vörös és fekete kődarabkák vannak, olyan,
mintha drágakövekkel lenne kirakva az út. Imitt-amott repedezik, de nem fagy
szét. Bírja az orosz telet, a sózást, a hatalmas, és bizonyára kontrolálatlan
igénybevételt. (Nálunk ugye arra hivatkoznak legtöbbször, hogy a sok túlsúlyos
autó, kamion teszi tönkre az utat, de arról mélyen hallgatnak, hogy hogyan, kik
és milyen körülmények között aszfaltoznak, pölö megvan-e a megfelelő
hőmérséklet. Ami érdekes, itt hidegben nincs munka az úton. Nálunk meg
bizonygatják: lehetséges, mert blá-blá-blá.) Sok a fekvőrendőr is. Ezek
szerepét a járdán, és egyéb helyeken a csatornafedelek látják el, amelyek néha
15-20 cm-re is kiállnak a járda szintjéből. Anyaguk kb. 50-70 kiló orosz vas,
nem szépek, nem díszesek, ellenben nagyok és masszívak, tehát egy autóval
történő találkozáskor egészen biztosan az autó húzza a rövidebbet. Igaz, a
járdán semmi keresnivalója autóknak. Ami még érdekes, és elgondolkodtató: nincs
olyan járda, aminek a szélén ne lenne akadálymentesített lejáró. Vadászom az
ilyen járdákra, de eddig nincs találat… Először azt gondoltam, itt is olyan építsünkjárdát-projekt-féleség
lehetett, de rá kellett jöjjek: nem a mozgáskorlátozottak miatt van ez, hanem a
sok babakocsis anyuka/család miatt… Tényleg mindenhol, ez nagyon meglepő. Ilyen
kis apróságokon is múlik, hogy itt a családok mernek gyereket vállalni. És nem
is csak egyet-kettőt…
Hazaérve
a legidősebb lány alig leplezett szándékkal megkérdezte: Ugye nálunk most van
karácsony? Válaszomra a két kisebbik előrontott a szobából és átadták
ajándékukat: egy rózsa-mintás egyszemélyes teáskészletet. Megleptek vele, ami
azt illeti. Beszélgettünk egy kicsit, aztán sajnos (illetve nem sajnos) mennem
kellett, de megígérte, csinál ünnepi kaját, amikor hazaérek. A német klub
igazából jó volt. Először Galina-val találkoztam a felhőkarcoló előtt, majd
együtt mentünk a Stammtisch nevezetű rendezvényre, vagy inkább klubba. Még
szoknom kell az ilyen dolgokat, nem voltam megelégedve magammal. Igaz, kissé
fáradt voltam, Galina nagyon le tud fárasztani, mert gyorsan beszél (tolmács ő
is, no!) és ráadásul intelligens is, így téma van mindenféle, humora meg ütős,
hatalmas és néha kissé fekete. Azért nemhiába Szása húga… A klub az ünnepekre
való tekintettel csökkentett módban üzemelt, igazából egy laza beszélgetés
volt. Nem voltunk sokan, egy osztrák lány (szervező, itt tanít az egyetemen)
egy orosz/ukrán csaj (szintén tanít) mégegy orosz csaj (szintén tanít), Galina
és én. Aztán beesett egy dominikai csaj is. Jópofán törte a németet. Amin
meglepődtem: Galina mindent ért, bár látszott rajta, munka után van, ezért
fáradt. Az osztrák csaj, Szabina felvetette, nézzünk meg januárban egy filmet.
Én erre nem mondtam semmit, mert vhogy tudtam, sejtettem, hogy… Hogy is volt
abban a frappáns kommentben? „Immer auf mit'm Finger auf die Deutschen zeigen
mit dem Keller voll Leichen…” És persze igazam lett… Megmondom őszintén,
rohadtul unom már, hogy ennyire nem tudnak elszakadni attól a témától, hogy ők
a II. VH. kirobbantói, vérengzői, a népirtók stb. stb. Hát most komolyan, más
téma nincs is a világon? Mondjuk tudtam, hogy ez lesz. Már nem azért, de ezen
az alapon az oroszoknak is van miért szégyenkezniük, mert ugye jópár millió
ukrán éhenhalása írható a „dicső” rendszer számlájára (és akkor a gulágokról,
Katinyról és sok egyébről még nem is beszéltünk.) (Az amerikaiakról/angolokról
nem is beszélve, egy egész fajt irtottak ki majdnem tökéletesen. Bár ezen az
alapon minden nép/nemzet „bűnös” lehet, mert hát a történelmet nem tollal,
hanem vassal és vérrel írják.) De, és ez a lényeg, az oroszok szembenéztek
vele, elkönyvelték, mint egy „nem éppen dicső”, de annál ellentmondásosabb
kort, ma a történelem része. És itt pont. Ennyi. Nem vágynak vissza, érthető,
de nem is rugóznak rajta éjjel nappal, mint a németek. Mert ne legyünk naivak,
minden rendszer mellett lehet pro és kontra érveket felhozni. Szóval elegem van
már ebből a német rugózásból, abszolúte nem érdekel, milyen újabb önsanyargató
filmet készítenek magukról (Magukról? Hol vannak már az igazi németek?! Lásd:
Lukas…). Ha ennyire nem tudnak/akarnak szembenézni/felejteni/elkönyvelni, lőjék
ki magukat kollektíve, mondjuk a Marsra. És akkor megoldódik a probléma. De
kérem szépen, hagyjuk már ezt a millió és egyszer lerágott csontot! L-A-N-G-W-E-I-L-I-G!!!
Verstanden? L-A-N-G-W-E-I-L-I-G!!!!!!!!!!
Egyébként
a német klub hasznos. Hazaérve már készült a kaja, ami nem volt más, mint egy
finom – nekem teljesen ismeretlen – saláta és süti. SÜTIIIII! Sokáig
beszélgettünk volna, de elkezdett fájni először a bal, majd a jobb térdem. Nem
értettem miért, de aztán rájöttem: aznap olvadni kezdett, ezáltal nagyon
csúszós volt az út, járda. Csak araszolva lehetett haladni, sztem meghúzhattam
vhol a térdeimet. Viccesen hangzik, de borzasztóan fájtak.
Ma
27-e van. Kinézve az ablakon vizes minden, olvad… :( Tehát ma is korcsolyázni
fogunk… A helyzet tényleg kriminális. A talaj felső 5-8 cm-es rétege megolvadt,
de alatta nem, áll a víz mindenhol, de nem tócsában, tengerekben. Elszivárogni
nem tud, elfolyni meg nincs hová. Az utak tiszták, de a járda katasztrófa. A
helyzetet súlyosbítja, hogy a tegnap elolvadt hó és a víz este ráfagyott a
viakolorra, így ahol nem szórták fel, mutatvány akár 5 méter megtétele is.
Mondjuk a törekvés látszik: amerre a népek járnak, homokkal és sóval
felszórták, nem is kicsit; olyan oroszosan, kilószám, nem sajnálva se a
homokot, se a sót. Igaz, itt lehet is haladni. De mindenhova nyilván nem jutott
ember, így nagyon oda kell figyelni. Ami kifejezetten alattomos: tócsa alatta
jéggel. Undorító, esős-szemetelős, nyálas idő van. Olyan tiszta angol. A
síkosság-mentesítés azért megér még pár sort. Nálunk ugye zúzalékot és sok
egyebet használnak erre, amit lakattal lezárt, jellemzően zöld konténerben,
raklapon tárolnak az út mellett. No de itt! Homokkupac az út szélén. Lehet
mosolyogni, de ez jobb. (Itt senkinek sem jut eszébe ellopni a homokot…)
Ugyanis, ha netán fagy, azt a konténert itt az életbe soha nem nyitják ki. Így
meg jön Iván lapáttal kora reggel, megtámadja ez egyik kupacot, szór egy kicsit
(értsd kilószám) ide, egy kicsit oda, majd békésen odébb sétál a következő
kupachoz. Meglepően hatékony! A szemétszedés is egyedi errefelé; ti. jön egy markoló
(igen! egy markoló), a kanala kissé le van engedve, abba szórják bele a
szemetet. A markoló amúgy sem gyors jármű, kényelmes tempóban lehet szemetet
szedni. Sztem zseniális!
Ma
oroszom volt Jelenával, kaptam tőle egy elég régi halas könyvet. Deja vu érzésem
volt, valahonnan ismerős. Nem jövök rá honnan, de láttam már (hasonlót?).
Igazából nem is könyv, inkább füzetke, sajnos a közepéből pár oldal hiányzik. Ősrégi
horgászmódszerek vannak benne. Sztem sok közülük manapság már tilos, nálunk
legalábbis tuti. Érdekes nagyon, egy letűnt kor lenyomata. Leírja például a
főbb rablóhalak fogását, sajnos épp a csuka hiányzik a közepéről. Hazafele láttam
egy Lincoln Navigator-t. Szóval megvan a 2. eleme a „kirakónak”, már csak egy
Dodge Durango hiányzik, és „összeáll a kép”. Sőt! Láttam egy negyedik
genearációs Ford Mustang-ot! Ennek különösen örültem, mert tűzpiros volt,
azonkívül ez az első pony-car, amivel itt találkozom. (Errefelé nem divat a
kupé, talán ez az első, amit látok, beleértve a BMW-ktől kezdve a Toyota-n át
mindent.) Ma amúgy is kiborult a jó autó bili: fehér Chevy Tahoe (már nem merem
írni „a”), Chrysler LHS (hatalmas fullsize) és legalább három Cadillac, egy
vörös, egy szürke és az egyik fekete Escalade. Kis túlzással mondhatom, kezdem
azt hinni, hogy nemrég csere-akció volt a közeli Cadillac-szalonban; régi
Lada-ért új Cadillac-et jelszóval, annyi itt az új Cadillac. Persze mind V8.
És
ma végre láttam a burzsoázia első képviselőjét is. Már messziről látszott, nem
szabvány autó közeleg. Tiszta, csillog-villog és nem siet. Mestersége címere:
Bentley Continental GT. Szabványszőke bombázó az anyósülésen, ehhez az autóhoz
széria-felszerelés. Ez az a fajta jármű, amit vmiért senki sem közelít meg;
szürreális kép: hatalmas forgalom, de a Bentley körül busznyi hely. Egy
Bentley-t senki nem dudál le. Nem azért mert nem tudja, inkább mert nem meri. A
milliomosok vagy inkább milliárdosok játékszere ez, akiknek semmi sem drága. Ők
nem sietnek sehova (nincs hova), békésen néznek ki saját, kerekeken gördülő
elefántcsont-tornyukból. De ezért a békéért távolságot várnak el. És ezt az
egyszerű polgár tudja. Nincs résnyire lehúzott ablak, üvöltő dáj-dáj zene.
Semmi nem hallatszik ki, igaz valószínűleg be sem. Zárt világ ez. Nekem személy
szerint sosem volt álmom. És most sem az. Biztos szép, biztos kényelmes, biztos
tökéletes. De én már csak olyan vagyok, hogy a tökéletlenért jobban rajongok.
Ma
angol klubba mentem. Nem volt túl jó kedvem, mint írtam, pocsék idő van, minden
csupa víz, meg vhogy kezdett elegem lenni mindenből. Még a sok vagány autó sem
tudott annyira felvidítani, mint amennyire utálom ezt az időt. De hol a tél?
Hol
a tél? Kérdezte Zsenya az angol klubban. Eheti téma az időjárás volt. Fiatal
srác, ennek ellenére sztem profin felkészült. Minden flottul ment, vhogy
gyorsan jó kedvem lett. Talán most éreztem először: igen, ez az a klub, amit
vártam. Pedig nem is voltunk sokan. Zsenya, egy orosz csaj, egy orosz srác és
egy kirgiz nő, no, meg én. A srác kissé furcsa volt. Értelmes arcnak tűnt, csak
a stílusa vhogy mintha lekezelő lett volna. De talán nem ez a legjobb kifejezés
rá. Az ilyenért általában harapok, de most vhogy nem zavart. Nem, nem ez a
megfelelő kifejezés rá. Ide jár, az orvosira. Zsenya régebb óta ismeri, de vele
is ugyanúgy beszélt. A kirgiz nő is fura szerzet volt. Klasszikus kirgiz –
tehát nem orosz volt, hanem „bennszülött”. Nekem néha túlzottan nacionalistának
tűnt, a szó negatív értelmében. Rengeteg érdekes feladatot talált ki Zsenya, és
ami meglepő volt, teljesen természetes, kötetlen stílusú lett ez a klub. Nagyon
tetszett. Messze a legjobb volt az eddigiek közül. Amikor vége lett, tiszta
boldogan lépem ki az épületből, szerencsére elállt a szemetelés is. Visszafele
természetesen útba ejtettem a szürke Cadillac CTS-t a közeli belső-parkolóban,
de hát, az autó-buzéria az autó-buzéria… (Szása megmondta: car-maniac; igaza
van, nem vitatkozom.)
Otthon
alig, hogy betoppantam, lerohan a család, meg is lepődtem hirtelen. Kiderült,
semmi komoly, csak le kellene menni a boltba, és ugye a két kisebbik lány is
jönni szeretne. Olga adott Annának (ő a középső lány) 200 Rubelt, meg az ukázt,
mit kell venni. Volt is öröm, hogy velem jöhetnek. Tényleg hatalmas poén lehet
velem menni vásárolni a közeli boltba. :D Mondanom sem kell, már félúton
elfelejtették, mit kell venni, csak annyi maradt meg, négy dolgot. :) Kész! :)
A boltban aztán, mint két kissé megbolondult kecskegida ugráltak fel-alá.
Sokadjára végignéztük a polcokat, de csak nem akart meglenni, mit mondott Olga
negyediknek. Telefonos segítség. Kinél van telefon? Naná, hogy csak nálam. :D
Öröm velük vásárolni menni! Meg tanulságos is. Anna nézegeti az olajat a
polcon, levesz egy flakonnal, Varja (ő ugye a legkisebb) rászól: nem lesz jó,
mert csak 200 Rubelük van és még kell ez meg az, inkább másféle olajat vegyenek.
9 éves! No ezen tessék gondolkodni egy kicsit! Aztán persze mondom nekik, hogy
nem gáz, van nálam is pénz, sőt, nézünk csokit is. Varja kitartóan cipeli a
láthatóan erejét meghaladó kosarat, de nem adja fel. Nem adja, de aztán erővel elveszem
tőle. Én vagyok a felnőtt, punktum. A pénztárnál Anna nagyon erősködik a 200
Rubellel, trükkös leszek, elveszem tőle, majd miután fizettem, visszaadom neki.
Magas labda ez neki, kettő-null nekem. Hohó, barátocskám; egy magyarral kezdtél
ki! :D Azért az utcán próbálja belecsempészni a zsebembe, de résen vagyok. (Egyébként
235 Rubel volt minden, de több mindent vettünk.) Hazaérve mindenki boldog, de
hát ők ilyenek. Az apró dolgokat is megbecsülik, az ilyen egyszerű dolgoknak is
tudnak örülni. Nem csak azért, mert gyerekek, hanem mert oroszok. És velük
örülök én is. 1951 km-re otthontól. Hát ennyire kell eljönni, hogy az ember az
ilyen kis dolgoknak is örülni tudjon? Úgy látszik, igen…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése