Az orosz posta...

2012.12.10.

Tegnap (12.09.) este, mire hazaértem, a család már otthon volt, beszélgettünk kicsit a vacsora után. Itt választhattam: leves; vmi készétel; tea. Lehetett volna mindhárom is, de a levesre és a – kötelező – teára szavaztam. A két ételt a nagyobbik lány készítette el. A leves igazából vmi kaukázusi kaja volt, nem éppen leves, és sztem túlfűszerezett. Nem ő szúrta el, a recepti ilyen. A két kisebbik lány aludni ment, hármasban folyt tovább a beszélgetés. Előkerült pár üveg sör is, aztán az ötlet, hozzá zakuszki kellene. Gyorsan kifőztek hát egy adag rákocskát sósvízben. Az illatra előkerült a két „alvó” is, valósággal örömtáncot lejtettek a fazék körül. Én láttam sorsomat; amit Németországban megúsztam, itt nem kerülöm el… Nem volt rossz, de finom sem – nem vagyok oda az ilyen tengeri herkentyűkért. Nem tudom, mit lehet ezekben annyira szeretni. Újabb üveg sör, húha, hányadik is ez ma? :O Látom a háziasszony kezd kidőlni: siker! Én bírtam jobban. Engem csak az álmosság kezd hatalmába keríteni – sok információt kellett ma feldolgoznom. Mennek is aludni; én is.

Ma (12.10.) megtörtént a regisztráció is, hát, az orosz posta elég rémálom-szerű. Maga az épület viszont kívül-belül nagyon szép, régi de mégis újszerű, nincs lelakva, elhasználva, minden modern, de egyszerre klasszikus stílusú – nincs nyoma annak, ami otthon van, hogy felújítják, de az egy (már elnézést a kifejezésért) ocsmány modern fos lesz. A sorbanállás mikéntje jópofa, de rengeteg az ember, és nekem furcsa ahogy viselkednek. Szása mondta, hogy az oroszoknak nincs meg az a biz. egyméter távolság, ez nekem nagyon furcsa; „belemásznak a képembe”. Mondanám, hogy tolakodnak, de ezt, mi magyarok „jobban” tudjuk (lásd teszkó-megálló, banyatankos nyuggerekkel, csikrafarhát-akció idején), szóval nem tolakodnak, csak „jönnek”. Egyébként is kabaré, ami ott van, mint anno az egyetemen: az egyik ablaktól küldenek a másikhoz, onnan meg vissza az elsőhöz. Röhögök, Szása nem érti, elmondom neki, már ketten röhögünk. Tényleg szar az orosz bürokrácia, ahogy van. Szása nélkül nem ment volna; megfigyeltem, hogy, mit, miképp’ csinál. Az iratokra nagyon figyel, a többiekkel szemben – legyen az nő, anyuka, nyugdíjas, vagy akárki – mi azt mondanánk rá: törtető. Itt azonban ez a „tudás” jele. Aki béna (és orosz is ráadásul), azt leverik, mint a parasztot, a külföldivel szemben sokkal toleránsabbak. Szóval elég agilis, megy, csinálja szünet nélkül. Nincs „ajtóban előreengedem azt a szép lányt/nőt”, áá, dehogy! Be előtte! :) Nem úgy mint én, kis naiv/hülye: amennyi szép lány erre van, napokig állnék az ajtóban… Mégsem mondanám udvariatlannak, vhogy úgy csinálja, hogy nem udvariatlan. Le professionel. Ez benne a pláne; orosz talpraesettség. Egyébként néha láttam rajta, próbálja bírni cérnával, de nehezen tudja türtőztetni magát, hogy be ne szóljon vmelyik hivatalnoknak. Ilyenkor elereszt vmi poént és szakadunk a röhögéstől, kész egy srác! Sztem a helyzet hasonló lehet, mint Németországban: két elv mozgatja ezt a nagy szerkezetet, ti. az állami állás biztos út a nyugdíjhoz, továbbá, aki nem dolgozik, az nem is hibázik. Nemhiába, hírhedt mindkét ország erről… Mentorom ebédidejét áldozta az ügynek, sőt sztem többet is, mert volt vagy 1,5 óra az egész procedúra. Újra itthon. A macskák, most, hogy a gyerekek suliban vannak, engem támadnak, próbálom leszerelni őket, eddig felemás sikerrel. A kandúr különösen makacs példány, felmászott az ágyra is, letessékeltem. Ezt játszottuk vagy egy fél órán át, míg meguntam, és kitessékeltem a szobából is. Szeretem a macskákat, de ami sok, az sok. (Vagy csak túl „európai” vagyok azzal a biz. egy méterrel?) No, mindegy, ajtó becsuk, henyéljenek máshol! Egyébként nagyon játékosak, a kandúr különösen erős, és kitartó is. Viszont meg lehet ijeszteni! :) (Ez itt egy gonosz mosoly akart lenni.)