Pénzváltás, avagy orosz posta kettőpontnulla

2012.12.11.
No hát ma is nagyszerű napra ébredünk. Illetve annyira nem is nagyszerű, mert a macskák egész éjjel rohangáltak kint. Nem tudom mit élveztek benne, de az tuti, hogy mi emberek semmit. (Kinézek 8 után az ablakon és nincs teljesen világos; elgondolkodom: most két lehetőség áll fenn. Az egyik, hogy otthon, Magyarországon is ez a helyzet, csak úgymond elfelejtettem. Vagy pedig itt van sötétebb, ti. Voronyezs kissé északabbra van Veszprémtől.) Reggel, illetve volt az 11 is, elmentem Olgával a családanyával a munkahelyére. Tegnap segítettem neki egy orosz srác önéletrajza alapján interjúkérdéseket kreálni. Ez a segítés mondjuk abból állt, hogy az egészet én írtam meg (borzalmasan fájt a feje, látszott is rajta), de hát ez a szakmám, vagy mi! Ez is gyakorlás, és végre olyat csinálhatok, amihez talán értek is. Szóval ma elmentem vele munkába. Végre igazi jó idő volt. A nap ugyan nem sütött, de kopogós hideg volt (tegnap undorító locsogós, Szása – akinek kedvence a tél – meg is jegyezte, „nem éppen kedveli” ezt a fajta időjárást), elkelt a jó kis birkabőr-kesztyű is. Itt értelmet nyernek azok a ruháim, amik otthon vhol csak voltak, mert itt végre igazi tél van. Előtte útba ejtettünk egy bankot, mert gondoltam beváltom az Eurót. Posta kettőpontnulla. Ez kész, ami itt van! Olga, mint tegnap Szása, elég mérges volt, én meg csak röhögtem. Totál hülyének néznek, de nem baj. Az is vagyok! :) Persze váltani nem sikerült, mert rossz cetlit adott ki a gép. A gép!!!! Az ügyintéző csaj meg elég kelletlen volt, Olga majdnem ordibált vele. Aztán sietnünk kellett, de mondta, tegyem el a cetliket, mert munka után visszamegyünk… Hűha, ezek az orosz nők. De elvégre igazuk van. Ez az, amit nagyon imádok bennük, állhatatosak és rámenősek, a végsőkig képesek küzdeni. Sosem adják fel. Soha. A munkahelye elég extrém. Mert ugye otthon nem szoktak a város nagy stadionjában – és itt ne a Veszprém Arénát tessék elképzelni, hanem egy orosz szemmel nagy stadiont – angolórát tartani, ez azért nem egy szokványos dolog. Ma egy tanulója volt (a másik visszamondta), Anton. Jópofa srác, olyan 30 körüli. Szépen töri már az angolt. Kiderült, jövő héten üzleti úton BP-re viszi a sors, így sztem nagy mázlija, hogy találkoztunk. Címszavakban: Parlament, pálinka, termálfürdő, tokaji bor, Halászbástya, halászlé, Citadella, Lánchíd, metrón értékekre vigyázni stb. Meg persze a klasszikus: Magyarország nem BP-ből áll! Mondtam neki, ha ideje engedi, nézze meg a Balatont is, Tihanyt különösen. Munka után hazaindultunk, de útba ejtettünk pár bankot is. Végül a házhoz legközelebbiben sikerült végre – egy nem túl kedves ügyintézőnél – fel/beváltani a pénzt. (A munka előtti bankba nem mentünk vissza, talán jobb is…) Közben beszélgettem Olgával. Baj van itt is a bevándorlókkal, különösen a muszlimokkal, de csak azokkal, akik távolabbról jönnek; a volt SZU államaiból jöttekkel azért nem, mert azok már ismerik, mit, hogyan, merre. Klasszikus Németország: az első gen. még dolgozik, a második alig, a harmadik pedig csencsel, mutyizik, nepperkedik, de semmi érdemleges munka. Hát őszintén remélem, hogy az oroszoknak sikerül felülkerekedni rajtuk. Ahogy én látom, Európa utolsó esélye. Nyugat már elveszett úgy is.

A tegnapi sikertelen kísérlet után ma találkoztam Mariával. (Tegnap írtam neki SMS-t, de nem válaszolt, csak késő este; lemerült a telefon-akksija.) A pályaudvaron találkoztunk, ami ugye a lakhelyemtől egy saroknyira van (A sarki házban lakom, hehehe. :)). Vmi utazásról beszélt – hideg is volt, meg azért ő is érdekesen beszél angolul. (Ilyenkor azért elgondolkozom az én angolomon, az is szörnyű lehet nekik. :)) Elvitt az Interakcija központba. Útközben összefutottunk egy önkéntessel, Lukas-szal. Német csávó. Jó pofátlanul beszélgettem vele egy kicsit németül, egy háztömbnyire lakik tőlünk, és most akciós a masszázs náluk, mert a Fábry-komédiából jól ismert eredeti szovjet csoda, a mosógép örömtáncát járja az egyik faltól a másikig, és semmi sem áll 200 kilós útjába, pedig próbálkoztak mindennel, gumit tenni alá, a lakótársa ráült (!) stb. Ruszkaja tyehnyika. Szóval mosni most nem tudnak. Maria ígéretet tett a probléma megoldására. Nálunk otthon szerencsére burzsuj nyugati technika van, megnéztem! :) Szóval irány az Interakcija-központ! Háát, egy kicsit másra számítottam. Egy vadiúj épület, szép és modern, de a „központ” csak egy iroda, ami ráadásul nem is túl nagy. Kiderült: ma Rosztovba megyek. Nocsak. Erre azért nem számítottam, arra meg kiváltképp’ nem, hogy egyedül. Elfele direkt Voronyezs-Rosztov, de visszafele átszállás Moszkvában. Ez, így már nem tetszett annyira. Azért odafent gondoltak rám, mert kiderült, nem tudok menni, csak majd februárban, mert nem elég a létszám. Akkor meg úgy is vízumot kell csinálni. Nem arról van szó, hogy nem érdekel, nagyon is, de azért egyedül nekivágni Moszkvának több mint merész. Jó, persze lehet kérdezni, de amennyit eddig tapasztaltam az orosz ügyintézésből, az meggyőzött: ide egy „bennszülött” kell. Remélem Vitalij ráér majd februárban… Maria rohant vissza az állomásra, visszaváltani a jegyeket, részben saját pénzéből vette, nem kicsit volt ideges. Én viszont örültem. Mivel ott volt net, az irodában felléptem, és gyorsan megnéztem mi jött gmailon és fészbúkon. Ez utóbbin visszaigazoltam Szását – nem lenne lényeges, de lesz még ennek szerepe a mai nap folyamán! Megbeszéltük Milana-val a részleteket. Ő a vezető itt. Visszajött Maria, nem mertem tőle semmit kérdezni. Láthatóan csalódott, fáradt és ideges volt. Elindultam hát haza. Egyedül! Előtte eldicsekedtem Milana-nak, hogy az arc és általában a vizuális memóriám mennyire jó, de a névmemóriám pocsék. Ahogy kiléptem az épületből éreztem ennek az iróniáját…

Aztán persze nem volt semmi baj. Direkt másik úton, mint Mariával, de egyből hazaértem. Megy ez, kérem! Thomas meister, ez neked lesz érdekes, láttam egy Cadillac Escalde-ot. ÁÁáá, de gyönyörű! Fekete volt, of course! Mondjuk jó mocskos. És akkor pár szót a voronyezsiautó-helyzetről. Nos, tény: tiszta autó alig van. Ami itt viszont nem tiszta, az otthon az ótvarmocskos kategória. Maria és Szása is mondta, hogy a vezetők, hát, hogy is mondjam, szóval a vezetők habitusa eltérő Oroszország városaiban, és itt az egyik legrosszabb, szóval vigyázni kell az úton. Én ezt eddig nem tapasztaltam (azért vigyázok természetesen), ellenben azt igen, hogyan próbál meg Olga (és ezért én is) átkelni egy 2x3 sávos úton. Ez kissé kamikaze volt. Nekem nincsenek ilyen hajlamaim, szóval nem is részletezném tovább. A zebránál, ill. átkelésnél a sofőrök tudnak udvariasak is lenni. Egyébként meg hajtanak, mint meszes. Az autópark, mely jellemzően benzines, három részből áll. Első a volt SZU autóparkja. A Ladák szóra sem érdemesek, nincs is belőlük olyan sok, meg az otthon is van. Igaz, itt inkább a Szamara a boyraceerek autója, vannak „igencsak ízlésesen és márkahűen” tuningolt példányok is. Kockaladából kevesebb van sokkal, a többi meg már szinte kihalt/szétesett/elrohadt. Ami viszont szóra érdemes: a Volgák! Szabványszürke hatalmas autók. Szép, arányos bálnák. Kíváncsi lennék a felszereltségükre, kényelmükre, megbízhatóságukra stb. is. Hallgatóztam, vmi V8 hajthatja őket, de nem lehet saccra több 4 literesnél. Nincs itt net, nem tudom megnézni; valaha néztem pedig, de elfelejtettem. (Annyi maradt meg, hogy vmi – V8-ashoz mérten – kicsi motor hajtja őket.) (Frissítés 12.12.: a V8-asok 5,53 literesek, ezenkívül csak sornégyessel adták.) Ma láttam egyet, az tiszta és elég újszerű volt. A második csoportba az itt gyártott márkák tartoznak, például Lada Kalina, Chevroletek, és egyéb autók pl. Mitsubishik stb. Igáslovak, látszik rajtuk. Sok olyan is van, jellemzően észak-amerikai (V6-os motorral szerelt) modellek, ami nálunk nem kaphatók. Egyik sem tetszik. A harmadik csoportba a nagy nyugatiak tartoznak: VW Touareg, Range Roverek (szigorúan V8-cal!), Lexus-ok, Nissan Patrol-ok, BMW 7er/X6, Audik, Mercedes-Benz E- és S-Klasse sok a Porsche Cayenne is, akad egy-két Toyota Land Cruiser (böhöm jószágok ezek is) és persze itt is van (akad egy) minden modern autó királya: a Cadillac Escalade (ráadásul Platinum felszereltség). Ezek a – sztem – nem teljesen legális pénzből meggazdagodottak autói. Van egykét Jeep is, ezek is ehhez a kategóriához tartoznak, csak ezt meg tudja fizetni egy rendes ember is, ha sokat spórol.

Direkt nem soroltam be a kínai gyártmányokat – pedig sajnos ezek is vannak; az autópark kb. 8%-a. Ezek ti. nem autók. Egy első gen. Lada jobb törésteszttel rendelkezik (azokban legalább anyag van, még ha nem is túl szilárdak), mint ezek az ócskavasnak való szarok. Oké, az áruk alacsony, de min, milyen áron spórol, aki ezt veszi meg? Az életén?! Azonkívül sosem értettem, hogy emberek miért nem vesznek hazai autót, ha van ebben a kategóriában, még ha egy kicsit drágább is és amúgy is csak igáslónak kell?! Olga említette egyik este, hogy a volt férjének volt egy nagy Chrysler-ja. No, aaz az autó! Sajnos nem tudtam beazonosítani, hogy mi lehetett pontosan, de saccra (kor, lehetőségek stb.) NewYorker-re tippelek. Olga vezette is, imádta, mert nagy és kényelmes volt. Hát lehet egy Chrysler-t nem imádni?!

Hazafelé sétálva még egy dologra figyel(het)tem. Most ugyanis nem volt velem senki, így volt időm a csajokat bámulni. :) Tényleg sok szép lány van, de télen miniszoknya, fekete harisnya, csizma és nagykabát azért kissé meredek. Nem mondom, szép látvány, de nem fagy be a… ?! Ki érti?! No, azért nem ez a szokványos, de van ilyen is. A női télikabát errefelé amúgy is érdekes cucc: A nők vagy fejkendőt viselnek – a fiatal lányok is, szó ami szó jól áll nekik, vagy nem viselnek semmit. Viszont ezen kabátok nyakrésze, vagy talán csuklyája olyan magas, hogy félig betakarja a nyakon túl a fejüket is. (Olga is ilyet visel.) Állati jól áll nekik, olyan tipikus oroszos, és hasznos is. A bőrcsizma meg kötelező kellék. Arcpirosító télen nem kell. Van látnivaló, no! Illetve lenne, ha nem „zavarna meg” Szása SMS-e. Ezt írja (angolról lefordítva), „Ez a S. N. különösen csodás lány”. Hát, hogy a fenébe ne! Nem véletlenül lett a kolik szépe! (Óóó, de dagad a májam, hogy szaktársam volt!) Jön a második SMS: „megnéztem az ismerőseidet, sok szép lánnyal vagy körülvéve” (ti. facebook-on), továbbá, „húgom szerint hasonlítasz a kedvenc filmjének egyik színészre”. Írok is mindjárt neki választ, hogy én is leellenőriztem a húgát, valóban elragadó teremtés (tényleg az!), és bizonyára olyan okos is, mint mondta. Jön a röhögő válasz: ??? Jah, hát igen, nem úgy „ellenőriztem”! Ez a Szása tényleg nagyon vicces figura! :) Most újra itthon, kicsi pihi. A holnapi német klub sztem elmarad, mert kezdődnek az interakcijás programok. Azért Szásával igyekszem majd többször találkozni, „világ egy egere”! Hívnak vacsorához. Szushi hocses? (Szeretnél szusit?) A fenébe is! Utálom a sárgák kajáját! (Pedig Németországban piszok mázlival megúsztam, megúsztuk, igaz, Bence? :)) Imádom a halat, de hogy lehet azt nyersen megenni? (Azon túl, hogy gusztustalan – ez erősen ízlés kérdése, veszélyes is, mert a halak húsában szépen lerakódik mindenféle „földi jó”, ami aztán a főzés/sütés hiányában nem is távozik el – ez viszont tény.) Udvariasan hárítok, inkább éhezem napokig. Jön a legidősebb lány mentőötlete: A borscs? Da-da! Ezt ettem tegnap is, a legidősebb lány csinálta, finom volt, és ma is az. (Tegnap vicces volt, mert mentegetőzött, hogy sajnos pár dolog nincs benne, mert nincs itthon. Röhögve mondtam neki, fel se tűnik majd, ti. akkor ettem életemben először borscsot. :)) Ami érdekes: majonézzel eszik. (Mi ugye az ilyesféléket tejföllel.) Tegnap megkóstoltam nélküle és vele, ma már csak majonézzel, így tényleg jobb.

Szóval a holnapi program: (matatok itt az ágyon vhova ide tettem a térképbe…) Russian Interaction Club. Oké. 5-7-ig, de nekem 4-re az irodában kell lennem. Megvan a hét további menete is, klubok, nyelvoktatások sora. Majd meglátjuk… No már asszem ennyi: 21:52 van.